Nálunk járt a Sopron
2013. szeptember 12.
Felkészülési mérkőzésen fogadtuk az Uniqua Euroleasing Sopront.

Szerdán délután az Ostoros Csarnokban láttuk vendégül a bajnoki címre is esélyes Uniqua Euroleasing Sopron együttesét. A találkozó első negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a másodikban a légiósokkal megerősített soproniak nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és tetemes előnyt szereztek a fordulásra. A harmadik negyedben csapatunk is felpörgött és elzárásokból, valamint jó védekezéseinkből, indításból rendre pontokat szereztünk és szorosabbá tettük a mérkőzést. Az látszik, hogy jó úton haladnak a lányok a felkészülés ezen időszakában, de az is nyilvánvaló, hogy a Sopron egy más kategóriát képvisel a magyar csapatok között.  A lányok pénteken már a szekszárdi Sió kupán lépnek pályára, ahol két csoportmérkőzés és egy helyosztó vár rájuk. Majd a jövő héten következik a hazai rendezésű Göcsej kupa. 

ZTE NKK - UNIQA EUROLEASING SOPRON 60-72 (8-14, 10-24, 18-21, 24-13)

A legjobb dobók:

ZTE NKK: Varga Zs. 18, Ambrus Sz. 12, Czukor T. 10, Fritz J. 10 

Uniqua Euroleasing Sopron: Fegyverneky Zs. 10/6, , Licskai Zs. 14/3, Krnjic 20 Tetemondova 11/3, 

A mérkőzésen két új játékosunk is bemutatkozott Fritz Judit és Balogh Júlia is. 

Fritz Judit és Balogh Júlia

pity

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#13 Ács Alexandra
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#17 Balázs Kitti
#14 Bagó-Kovács Georgina
#4 Bors Anna Zoé
#23 Molnár-Oravecz Ada
#24 Kutak Abigél
#18 Horváth Zsófia Mara
#5 Kovács Cintia
#28 Szabó Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions