Nagykanizsán kezdünk a Hepp-kupában
2024. október 15.

Ma délután 16 órától a Kanizsai Vadmacskák SE ellen játszik csapatunk a Hepp-kupában. A program sűrű, hiszen vasárnap az első hazai bajnoki mérkőzésüket játszották a lányok a PINKK Pécs ellen. Természetesen a célunk nem lehet más, mint a továbbjutás kiharcolása a szomszédvári rivális ellen.

– A területi elvű sorsolás miatt az előző idényben is Nagykanizsán kezdtük a Hepp-kupa küzdelmeit. Mindkét csapat továbbra is saját nevelésű, fiatal játékosokra épít, így egy igazi zalai párharcról beszélhetünk – kezdte felvezetőjét Rózsás Gábor vezetőedző. – Vasárnap bajnoki mérkőzésünk volt, illetve hétfőn, kedden és szerdán is sok játékosunk érdekelt a Diákolimpia küzdelmeiben, így most az a legfontosabb, hogy megfelelő pihenőidőt tudjunk biztosítani mindenkinek, és elkerüljük a sérüléseket. A mérkőzésen szeretnénk tovább építeni a támadójátékunkat és gyakorolni a védekezési variációkat. Bízom benne, hogy a hétköznap ellenére sok kosárlabda-barát szurkoló kilátogat majd a Kanizsa Arénába, ahol első alkalommal szerepelhetünk.

Hajrá Lányok! Hajrá ZTE NKK!

2024. október 15. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#22 Bartáky Panka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV