Nagy Dóra 2015 legjobbja
2016. január 22.

Hagyományaihoz híven, az elmúlt esztendő legjobbjait díjazta a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség. 

A jubileumi 25. díjátadón Dr. Villányi Antal a szövetség első embere köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepségen jelen volt, a Magyar Kosárlabda Szövetség részéről Bodnár Péter főtitkár, aki a magyar kosárlabdasport elmúlt esztendejét értékelte és elmondta, hogy a különböző európai és világjátékok rendezésével a nemzetközi szövetségnél sportszakmai elismerést vívtak ki, ami meghatározhatja Magyarország megítélését is a következő időszakra. Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere beszédében megköszönte a vezetők és az edzők munkáját és fontos, anyagi természetű bejelentésekkel is élt. A zalaegerszegi közgyűlés ebben az évben 70 millió forintra emeli a ZTE KK támogatását, míg a ZTE NKK –ét 10 millió forintra emeli. Emellett ettől az esztendőtől a nagy hagyományokkal rendelkező Göcsej Kupára 1 millió forintot különítettek el a város költségvetésében, hogy a népszerű torna megrendezés ne múljon a finanszírozáson.  

A beszédeket követően átadták a 2015-ös esztendő legjobbjainak járó elismeréseket. A megyei szövetség a „Kosárlabdáért Zala Megyében” díjat a Zala Volán TE két éve nyugdíjba vonult elnökének Bolla Jenőnek adományozta. Az év edzőjének a korábbi kiváló válogatott játékost Gellérné Gulyás Ildikót választották. A legjobb felnőtt női játékos díját Nagy Dóra (ZTE NKK) vehette át, míg a legjobb felnőtt férfi játékosnak Mohácsi Mátét választották (Zalakerámia ZTE KK). A Megyei Bajnokság legjobb játékosa díjjal Verein Ádámot (Lenti TE) jutalmazta a szövetség. A legjobb leány utánpótláskorú kosaras elismerést Kardos Réka (Kanizsai Vadmacskák SE) érdemelte ki, míg a legjobb fiú utánpótláskorú kosarasnak Olasz Ádámot látták a vezetők (Zalakerámia ZTE KK). Az ünnepségen jelen volt a Baranya megyei szövetség képviseletében a Várhalmi Zsolt elnök és Téczeli Tamás titkár, akik a jubileum alkalmából egy kis figyelmességgel köszöntötték a szövetség elnökét, Dr. Villányi Antalt.

pity

 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#6 Csalló Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#55 Kovács Cintia
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#28 Szabó Jázmin
#1 Gombkötő Lili
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV