Nagy csata várható vasárnap
2022. április 23.

A 25. fordulóban a Csata DSE együttesét látjuk vendégül vasárnap 13 órától. 

Még hat forduló van hátra a szezonból, és egyre élesedik a harc a dobogós helyek megszerzéséért. Ellenfelünk listavezetőként, nyilvánvalóan a bajnoki cím megszerzésére törekszik. Nekünk, hogy a céljainkat elérhessük, le kell győznünk a legjobbakat, köztük a Csatát. A lányok keményen készültek a héten az összecsapásra. 

" Elsődlegesen próbáltuk visszanézni, illetve kielemezni az egymás elleni idegenbeli mérkőzésünket. Ezen felül pedig szeretnénk kijavítani a MAFC elleni botlásunkat és nagy erőket mozgósítottunk a héten, hogy ezt végre tudjuk hajtani. Kulcskérdés lesz, hogy mennyire tudjuk majd a kizárásokból megakadályozni ellenfelünket a támadó lepattanók megszerzésében, illetve az alsó posztos játékukat hogy tudjuk kontrollálni. Ha ezekben jobbat tudunk nyújtani, mint mondjuk az előző hétvégi mérkőzésen, akkor azt gondolom, hogy bármi lehetséges, főleg mert mi hazai pályán játszunk"- mondta honlapunknak a mérkőzés előtt Czukor Bence vezetőedző. 

Hogy sikeresek lehessünk, vasárnap mindenkinek oda kell tennie magát. Az összecsapás előtt fiatal játékosunkat Szórád Annát kérdeztük:

 

Hajrá csajok!

2022. április 23. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#17 Kiss Virág
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#3 Kocsárdi Réka
#55 Kovács Cintia
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions