Most a Győr következik
2011. december 02.
Ha ezelőtt két héttel kellett volna írnom a soron következő három mérkőzésről, kicsit viccesen azt írtam volna, jönnek a „három királyok”. Mármint a Pécs, a Sopron és a Győr. Kettő megvolt, most a Uni Seat Győr következik.

Hazai pályán csatáztunk a Pécs ellen, de győzött a rutin és a tapasztalat. A bajok Sopron ellen már idegenben kellett helyt állnunk, de ők egy egészen más szinten játszanak és simán átgázoltak rajtunk. Az elmúlt fordulóban a Győr idegenben verte az anyagi gondokkal küzdő Pécset (habár ez nem látszik a játékukon). Hét közben Euroliga mérkőzésen Valenciában vendégeskedtek és sima vereséget szenvedtek.  Füzy Ákos csapata tehát valószínűleg fáradtabb lesz vasárnap az átlagosnál, de mindez messzemenő találgatásokra nem ad okot.  A mérkőzés abszolút esélyesei a hazaiak, és csak reménykedhetünk, hogy szorossá tudjuk tenni a mérkőzést.

Gáll Tamás a mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt két hétben már a Győr utáni három mérkőzésre összpontosítottak. Kisebb alapozást végeztek, amely újabb erőnléti szintre emelte csapatunkat. A Győr ellen különösebben nem készültek, de természetesen nem feltartott kézzel lép pályára színmagyar játékosokból álló csapatunk. Czukor tünde bokasérülése javul, a héten már könnyített edzésmunkát is végzett, de ha nem muszáj, nem erőlteti a szakvezetés a játékát. Érdekes lehet Horváth Zsófi szemszögéből is a mérkőzés, mert volt kenyéradójához látogat csapatunk vasárnap.

A mérkőzés időpontja:

UNI SEAT Győr– ZTE NKK

2011. december 4. vasárnap, 18 óra

Játékvezetők: Forrai Sámuel, Tóth Kálmán, Török Zoltán (Ell: dr. Gincsai János)


A 11.Forduló további párosításai:

Ceglédi EKK      BSE-FCSM         
Vasas-Basket      Atomerőmű KSC         
DKSK MISI      ELTE-BEAC Újbuda     
Bajai NKK      FTC               
Pécs 2010      UNIQA-Euroleasing Sopron     

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Bagó-Kovács Georgina
#4 Bors Anna Zoé
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#16 Péterfi Anna
#5 Kovács Cintia
#13 Ács Alexandra
#6 Csalló Jázmin
#18 Horváth Zsófia Mara
#22 Bartáky Panka
#23 Molnár-Oravecz Ada
#17 Balázs Kitti
#24 Kutak Abigél
#28 Szabó Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions