Az U 18-as csapatunk hazai pályán kezdte meg bajnoki szereplését. Az ellenfél a Sporoni Darazsak együttese volt. A második félidőben teljesen felőrölte az ellenállásunkat a soproni akadémiai csapat.
Zalaegerszegi KTE – Soproni Darazsak Akadémia 44–80 (12–13, 19–20, 7–27, 6–20)
ZKTE: Csalló Jázmin (7), Czetin Zsófia (–), Kutak Abigél (–), Kocsárdi Réka (6/3), Balázs Kitti (6). Cserék: Lakner Erika (2), Nagy Gréta (–), Sonkoly Panna (5), Szekeres Dorka (10), Molnár-Oravecz Ada (6), Szabó Anna (2). Edző: Rózsás Gábor.
Lassú, kényelmes kezdésünknek köszönhetően a 4. percben 0–6-nál jöhetett is az időkérés. Cserékkel próbáltuk felpörgetni a csapatot, de nagyon lassan indult be a gépezet, főként támadásban. Az első mezőnykosarunkat a 7. percben tudtuk begyötörni (3–13). Ez azonban már felszabadította a csapatot a görcsölésből, és egy 9–0-ás futást hozott magával, így 12–13-as állásnál zárult az első periódus.

A második játékrész végig kiegyenlített játékot hozott, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A soproniak agresszív egészpályás letámadással és jelentős magassági fölényük kihasználásával próbálkoztak, mi pedig ezeket igyekeztünk ellensúlyozni csapatjátékkal. 31–33-nál jöhetett a nagyszünet.
Az első félidőben – különösen az első negyedben – megkapott tanulópénz hatása gyorsan elillant: érthetetlen módon úgy gondoltuk, hogy kocogva, puhán, kényelmi fokozatban lehet esélyünk egy akadémiai csapat ellen. Óriási tévedés volt. A vendégek köszönték szépen, és átgázoltak rajtunk a harmadik negyedben, amiből már fel sem tudtunk állni. Így nagy vereséget szenvedtünk, a második félidő közel értékelhetetlen volt.

Rózsás Gábor:
-A tanulság számunkra a mai napra, hogy mindenből több kell, s azt a többet többször, gyorsabban, erősebben kell csinálni. Ezt edzéseken tudjuk megvalósítani és elérni. Ott kell fejlődni, hogy azokat a dolgokat, amiket egy-másfél negyeden át meg bírunk tenni, meg tudjuk csinálni akár kettő-három, esetleg négy negyeden át egy ilyen csapat ellen is. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a második félidőben több kosarat kaptunk gyorsindításból, mint a teljes előző szezonban – ilyen nem fordulhat elő többet. Ezt a második félidei alakítást sürgősen el kell felejtenünk, és alapozva az elsőben látott jó dolgokra: edzeni, edzeni és edzeni kell!
Fotó: Jóna István
2025. október 15. ZKTE






























