Magyar Kupa: célunk az elődöntőbe jutás!
2020. március 05.

Ma délután indul útjára a labda a Killik László Női K&H Magyar Kupán, Pécsen. A felső ágon TFSE-MTK – PEAC-Pécs és Aluinvent DVTK – Sopron Basket párharcok lesznek, míg az alsó ágon csapatunk az UNI Győr Mély ÚT együttesével kezd, illetve NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd mérkőzés zárja a napot a negyeddöntőben. 

A tavalyi kiírásban a negyedik helyen végeztünk, hogy legalább ezt az eredményt ismét elérjük, ma 18 órától a Győr ellen kell nyernünk. A két csapat párharca az elmúlt években a bajnokság egyik parázs rangadójává vált. Két egymást követő évben is egymás ellen vívtunk a bajnoki bronzéremért, felemás sikerrel. 

A Magyar Kupában most egy meccsen kell bizonyítanunk, hogy jobbak vagyunk a kisalföldieknél. Ellenfelünk komoly hullámvölgyből kezd kilábalni, új edzővel igazolásokkal. Nekünk csapatként lehet esélyünk, ha egységesek leszünk, akkor sikerülhet legyőznünk Raksányiékat. 

Csapatunk egyértelmű célja, ahogy az elmúlt esztendőben is az elődöntőbe kerülés. A találkozó előtt Horváth Zsófia vezetőedzőnkkel beszélgettünk. 

 

 

A mérkőzés 18 órakor kezdődik és az M4 élőben közvetíti. 

A Killik László Női K&H Magyar Kupa Döntő hivatalos oldalán bővebb információkat kaphatnak a mérkőzésekkel kapcsolatban: https://nmk2020.hunbasket.com/

Hajrá Csajok!

2020. március 5. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
::
vs

Amatőr NB I

2024/2025

10. hely

Szép volt csajok!

Előző mérkőzés
ZTE NKK
77
::
:
SZPA HSE
73
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#55 Kovács Cintia
#13 Horváth Fanni
#3 Kocsárdi Réka
#15 Óházy Julianna
#1 Gombkötő Lili
#5 Török Kata
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#16 Péterfi Anna
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#55 Kovács Cintia
#13 Horváth Fanni
Közösség
Galéria
Támogatók
ZÁÉV
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Spalding