Egy hét alatt a másodszor mérkőzünk meg a Fo-PU-Mix VESC csapatával, Hétközben a Hepp Kupában találkoztunk, ma este a bajnoki következik. A 18 órakor Veszprémben kezdőd mérkőzés előtt Rózsás Gábor vezetőedző mondta el gondolatait:
- A bajnoki-, és kupanyitányon egyaránt halovány, pontszegény teljesítményt nyújtottunk, mindkétszer ugye idegenben. Most jön a harmadik szereplésünk vendégként, dolgoztunk a héten a hibákon, mert nem szeretnénk teljesen kétarcú csapat lenni. Tudjuk, hogy támadásban mindenképpen sokkal jobb csapatteljesítményre lesz szükségünk, hogy megszerezhessük első sikerünket a Zalaegerszeg táblán kívül is.Természetesen ehhez a jó védekezésnek is meg kell majd lennie, szóval volt, van és lesz is teendőnk. Ha az utóbbi időben edzéseken, utánpótlás és felnőtt mérkőzéseken mutatott agresszivitással tudunk előrukkolni vasárnap Veszprémben, akkor lesz reális győzelmi esélyünk!
Hajrá csajok! Hajrá ZTE NKK!
2026. november 8. ZTE NKK
































