Közös edzéssel zártuk az évet
2020. július 02.

Már több éves hagyomány, hogy közös edzéssel zárja az aktuális szezont a ZTE NKK utánpótlás nevelő egyesülete a ZKTE. A Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnokban hat korosztályból közel 70 gyermek, edzőik és szüleik vettek részt a záró foglalkozáson. 

Rózsás Gábor utánpótlás koordinátor és edzőtársai több állomásból álló feladatsort állítottak össze a gyerekeknek. A feladatok között voltak logikai fejtörők, kirakós, "Találd ki, hogy ki vagy!", labdás és egyéb ügyességi akadálypálya, többféle dobóverseny, szülők/edzők - gyerekek mérkőzések.

 

A gyerekek korosztályok alapján teljesen vegyesen voltak beosztva, minden csapatban volt a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki és a feladatok végrehajtásához megoldásához fontos szerep hárult a csapatmunkára.

A remek hangulatú délutánt közös pizzázás zárta. A ZKTE utánpótlás csapatai közül a nagyobb korosztályok - serdülőktől felfelé- augusztus elején kezdi el a felkészülést a következő szezonra. 

Köszönjük a gyerekeknek és a szüleinken a részvételt, valamint külön köszönet Rózsás Gábornak és edzőtársainak - Horváth Zsófia, Gulyás Ildikó, Molnár Anita, Hersics Adrienn, Czukor Tünde – a szervezésért és a játékokban való aktív részvételért!

fotó: Jóna István

2020. július 2. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#10 Horváth Fruzsina
#22 Bartáky Panka
#17 Kiss Virág
#1 Gombkötő Lili
#55 Kovács Cintia
#20 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV