Kétszer is az MTK-val
2013. december 13.
Három napon belül kétszer az MTK Budapest ellen játszunk.

Szombaton a bajnokság második szakaszának második mérkőzését játssza csapatunk ezúttal idegenben az MTK Budapest ellen. Az elmúlt héten, ha nem is tökéletes játékkal, de magabiztosan győztük le a Vasast. Gáll Tamás vezetőedző elmondta a találkozó után, hogy látott bíztató jeleket, de még csiszolni kell a csapatjátékot. 

Az MTK ellen nem lesz könnyűdolga a lányoknak, mivel hazai pályán keményen és határozottan játszanak. A bajnokságba bekapcsolódó Győr is csak nehezen tudta a kék fehéreket legyőzni. Nekünk csak egy lehet a célunk pontosan támadni és agresszív védekezésünkkel megzavarni az ellenfelet . A gyors játék és a kemény védekezés meghozhatja a sikert. 

A mérkőzés időpontja:

MTK Budapest- ZTE NKK

Budapest, 2013. december 14, 19 óra

Jv: Makovsky Szabolcs, Vida Béla, Minár László (Ell:Görgényi Miklós)

A bajnokit követően kedden (december 17 18.30 –kor ismét az MTK-hoz látogatunk ezúttal a Hepp Kupa harmadik fordulójában került össze a két csapat. 

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

pity

 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#23 Molnár-Oravecz Ada
#16 Péterfi Anna
#4 Bors Anna Zoé
#13 Ács Alexandra
#14 Bagó-Kovács Georgina
#18 Horváth Zsófia Mara
#5 Kovács Cintia
#24 Kutak Abigél
#6 Csalló Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#17 Balázs Kitti
#28 Szabó Jázmin
#22 Bartáky Panka
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions