Kérem a következőt!
2013. március 05.
A nyolcadik fordulóban a Vasast fogadjuk.

Mielőtt bővebben foglalkoznék a Vasas elleni találkozóval, kicsit tekintsünk vissza szombatra, amikor azt gondolom a megyeszékhelyi kosárlabda társadalom szíve egyként dobbant a női és a férfi csapat győzelmének a hallatán. A fiúk óriási küzdelemre késztették a Sopront és az utolsó pillanatban sikerült megszerezniük a győzelmet. Lányaink pedig Szekszárdon mutatták meg, milyen az, ha egy csapatnak nagyon megy és magabiztosan hozták az előzetesen nehéznek aposztrofált mérkőzést. Emellett a labdarúgók is győzelemmel kezdték a tavaszi szezont. Mondhatjuk kék-fehér összeállásnak is a hétvége eredményességét. 

Szerdán tehát hazai pályán fogadjuk az MKB Euroleasing Vasas csapatát, akinek egyetlen győzelme éppen ellenünk született. Számunkra ez a mérkőzés is ugyanolyan fontos, mint az előző találkozók, amelyeken hétszer győztesen hagytuk el a parkettet. A Vasas ellen sem lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése. Ahogy fent említettem, nem szabad félvállról vennünk a találkozót, mert ebben a szezonban bárkit, bárhol érhet meglepetés. Mi ezt nem szeretnénk, és ha a lányok ismét csapatként küzdenek, jó egyéni teljesítményekkel fűszerezve, akkor nem lehet gond és meglehet a nyolcadik. 

Szerencsére csapatunkat mostanában elkerüli a sérülés és ez jó előjel lehet a folytatásra. 

A mérkőzés időpontja:

ZTE NKK - MKB Euroleasing Vasas

2013. március 06 17.30  

Játékvezetők: Gelencsér György, Radnóti Miklós, Lövész Csaba (Ell: Téczely Tamás)

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

pity

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. május 2. 14:00

Ostoros Károly Csarnok

Előző mérkőzés
BEAC Újbuda
76
::
:
ZTE NKK
51
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#5 Török Kata
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#28 Szabó Jázmin
#55 Kovács Cintia
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#0 Balogh Viktória
#22 Bartáky Panka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic