A Vasas ellen kötelező győzelemre számíthatnánk, de ne felejtsük el, a ZTE NKK idegenben éppen a Vasastól szenvedett el egy olyan vereséget, amely - úgymond - nem volt bekalkulálva. Vezetőedzőnk Gáll Tamás, mégsem érzi úgy, hogy bármiféle törlesztenivalója lenne csapatunknak a fővárosiakkal szemben.
Szakvezetőnk elmondta a Vasas egy szimpatikus csapat és megérdemelten győztek hazai pályán. Viszont ezt most nem engedhetjük meg nekik. Csapatunk a negyedik hely megtartására törekszik és ehhez a mai találkozót győzelemmel kell abszolválni. A Vasas szépen felépített együttes, de a mi csapatunk mentálisan és játéktudásra is erősebb.
Csapatunknál a sérültek szépen gyógyulnak. Ami annyit tesz, hogy teljes kerettel léphetnek ma parkettre a lányok. Horváth Zsófi combsérülése a múlté és Ambrus Szandra kézsérülése is rendbejött így mindketten ott lesznek a pályán.
A mérkőzés időpontja:
ZTE NKK – Vasas Basket
2012. január 27 17.30
Játékvezetők: Forrai Sámuel, Boros Tamás, Sabáli László (Ell: Szabadvári János)
Hajrá lányok, hajrá ZTE!
Forrás: ztenkk.hu / Jóna István






























