Idegenben az újoncnál - Riport Szalay Virággal
2012. október 21.
Pécsre látogat csapatunk, ahol az újonc PEAC Pécs együttesével mérkőzünk ma 18 órától a Lauber Dezső csarnokban.A találkozóra való ráhangolódásban Szalay Virág segített.

 

A hétközi fordulóban nehezen kezdve, de annál könnyebben győztük le a lelkes fiatalokból álló Vasas csapatát. A mérkőzésen Szalay Virág a harmadik negyedben egy ütközést követően sántikálva hagyta el a pályát.
Csapatunk ma a PEAC Pécs vendége lesz és Virág játéka is sokat jelentene az idegenbeli találkozón. A hosszúhétvége előtt telefonon értemn útol játékosunkat:
 
Mi történt a Vasas elleni találkozón?
- Jól ment a játék és egy lecsorgó labdáért vetődtem, amikor több játékossal együtt értünk oda és egyikük a lábamra esett. egyből éreztem, hogy ez komolyabb dolog, de a csapatorvosunk első diagnózisa megnyugtatott, hogy nem történt szakadás. 
 
És hogy van a lábad?
- Először a bokámat éreztem, amit rögtön jegeltünk is, de a fájdalom később a térdem körül is jelentkezett. 
 
Sikerült vele mozogni, edzeni a héten?
- Csak a pénteki edzésen próbálgattam a futást és a terhelést. A bokámmal tehát nincs gond, viszont a lábam még fáj. 
 
Gondolom, nem szívesen hagynál ki egy Pécs –ZTE rangadót?
- Természetesen nem. Ott szeretnék lenni én is a pályán s együtt kiharcolni a fontos győzelmet a lányokkal! Az, hogy pályára lépek, majd vasárnap a találkozó előtt derül ki.
 
Mit vársz a mérkőzéstől?
- Visszanyúlnék a Szekszárd elleni mérkőzéshez, ahol sajnos kikaptunk. Nagyon fájó ez a vereség, amit csak magunknak köszönhetünk. Nem szeretnénk ugyanazokba a hibákba esni, mint ott. Természetesen ez a találkozó más lesz, mint a szekszárdi, egy nagyon erős Péccsel mérkőzünk, egy nagyon jó edzővel a kispadon. egységesen kell kosárlabdáznunk, csapatként és agresszíven kell védekeznünk, valamint maximálisan koncentrálnunk. Ez lehet a siker receptje. Szeretnénk jó játékkal meglepetést szerezni Pécsen. 
 
Legyen igaza Virágnak és rukkoljunk elő egy jó játékkal és egy győzelemmel a baranyai megyeszékhelyen. 
 
A mérkőzés időpontja:
 
PEAC PÉCS – ZTE NKK
 
Pécs Lauber D. Sportcsarnok  2012.október 21 18.00
 
Játékvezetők: Földházi Tamás, Gorka Szabolcs, Jurák Kriszián (Gencsev Plámen dr.)
 
 
A pécsi kollégák információja szerint PEAC-PÉCS - ZTE NKK  mérkőzést a http://www.ustream.tv/channel/peacpecs online csatornán a tervek szerint stream közvetítés lesz látható a mérkőzésről!
 
Hajrá lányok, hajrá ZTE!
 
pity
Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV