Az idei utolsó bajnokinkat játsszuk vasárnap 17 órakor a DVTK Miskolc ellen. Több mint egy hónap után játszanak a lányok újra hazai közönség előtt. Az utóbbi két mérkőzésen vezetőedzőnk szerint is fokozatos fejlődést mutattunk a mérkőzéseken, de győzni nem tudtunk. Most a miskolciak ellen, akik hullámzó teljesítményt nyújtanak idén, amellett, hogy nagyon erős kerettel rendelkeznek, nyerni szeretnénk. Irányítónknak, Nagy Dórnak mindig különleges a DVTK elleni összecsapás, mivel Miskolcon született. Dorcival próbáltunk hangolódni a vasárnapi derbire:
.jpg)
Idén egy új csapat épült Zalaegerszegen, mondhatjuk egy kicsit köréd is. Milyen az idei csapat?
-Számomra nagyon fontos szempont, hogy körém épüljön a csapat, hogy meghatározó szerepet töltsek be, ezért is írtam alá idén elsőként. Ó a csapat nagyon jó, jó a hangulat, az összetartás, igazi kis család lettünk.
Új edzőtök is van, milyen Gáspival dolgozni?
-Nagyon jó vele dolgozni! Gáspi egy nagyon fiatal edző, fiatalos lendülettel, így teljesen másképp épülnek fel az edzések. Úgy érzem, ebből a csapatból ki tudja hozni a maximumot.

Mire lehet képes a csapat az idei szezonban, hova juthattok el?
-Jól kezdtük az idei szezont és egyre jobban összekovácsolódunk. Nekem még hiányérzetem van egy nagy skalp megszerzésében, ami remélem, mielőbb beteljesedik. Minimális célként a 6. helyet tűztem ki.
Vasárnap szülővárosod csapata érkezik, gondolom ilyenkor egy kicsit jobban dobog a szíved?
-Jó érzéssel tölt el, amikor a DVTK ellen játszok. Sok dolog köt ide, mert itt kezdtem el kosárlabdázni, itt él a családom.
Mit vársz a meccstől, megfogható-e a DVTK?
-Mindig is egy nagyon jó csapat volt, kiemelkedő magyar és külföldi játékosokkal, de a mi csapatunkban is van több meghatározó személy, ezért azt várom az év utolsó meccsén, hogy mindenki hozza ki magából a maximumot, minél több szurkoló látogasson ki a mérkőzésre és segítsen minket a győzelem megszerzésében. És ezzel megragadnám az alkalmat, hogy Boldog Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket kívánjak Mindenkinek!

A találkozó tehát 17 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A mérkőzést a Tőzsér Dénes, Boros Tamás, Gyuris Péter (Szabadvári János) bírói hármas dirigálja majd. A találkozóra a belépés ingyenes.
2016. december 17. ZTE NKK






























