Hazai pályán zárjuk a szezont – cél a kilencedik hely
2025. május 17.

Vasárnap 17 órakor hazai közönség előtt lép pályára csapatunk az Amatőr NB I rájátszásának utolsó mérkőzésén, ahol a fővárosi SZPA-HSE együttese ellen dől el a 9. hely sorsa. Az odavágón a budapestiek győztek, így lányaink visszavágásra készülnek az Ostoros Károly Csarnokban, a szezon záróakkordjaként.

A találkozó előtt Rózsás Gábor vezetőedző bizakodva nyilatkozott:

– Budapesten egy kifejezetten jó első 20-25 percet egy borzalmasan rossz második rész követett. Ha tudjuk a saját, gyors játékunkat játszani, akkor remélhetőleg az első részből mutatunk többet. Fontos, hogy nem szabad a betömörülő, statikus védekezésüket „körülállni és várni a csodára”, hanem bátran vállalni kell a helyzeteket, mert azokból most is lesz bőven. Itt a véghajrában általában már nincs nagy változás a csapatok játékában, egy-két rossz vagy extra perc dönthet a győzelemről és a párharc végkimeneteléről is. Jelen állás szerint többen tudják vállalni a játékot, mint legutóbb, s bízom benne, hogy ez így is marad már vasárnapig. A szezont úgy gondolom, így is, úgy is elégedetten zárhatjuk. Ettől függetlenül egyértelmű célunk, hogy élvezetes kosárlabdát tudjunk játszani hazai pályán, és jó szájízzel, vidáman jöhessünk le a parkettről!

A mérkőzést május 18-án, vasárnap 17 órakor rendezik az Ostoros Károly Csarnokban. Várjuk szurkolóinkat, hogy együtt búcsúztassuk a szezont!

Hajrá Csajok, hajrá ZTE NKK!

2025. május 17. ZTE NKK

Következő mérkőzés
MAFC
MAFC
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I Piros csoport

6. forduló

2025. november 16. 16:00

Camugo Sportlab

Előző mérkőzés
Bajai NKK
76
::
:
ZTE NKK
89
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#28 Szabó Jázmin
#22 Bartáky Panka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV