Hazai pályán sokkal több tűz kell
2019. április 20.
Folytatódik az elődöntő


Sajnos az első elődöntő mérkőzésen, Sopronban, nagy vereségbe szaladtunk bele. Aki az eredményt nézi, az valóban ezt látja, de, aki a helyszínen látta az már mást mondana. A Sopron esélyeshez méltóan annyit adott ki magából, ami szükséges. Csapatunk 15 percen keresztül jól tartotta magát, de ekkor jöttek a hibák és a rengeteg kihagyott ziccer.  Az idei Euroliga negyedik Sopron maximálisan kihasználta a hibáinkat és így nagy különbség alakult ki a csapatok között. 

Gáspár Dávid értékelésében elmondta, hogy hiányolta néhány játékosból a tüzet, hiszen mint mondta elődöntőt nem minden évben játszhat csapatunk. A vezetőedzőnk szeretné, ha csapatunk előbbre tudna lépni védekezésben és támadásban is és bízik benne, hogy szorosabbá tudjuk majd tenni a második mérkőzést.

Az első mérkőzésen Benke Sára egy triplával szállt be a padról és reméljük húsvétvasárnap is lesz lehetősége hozzátenni a csapat teljesítményéhez. 

 

 

Az április 21-i találkozó 19 órakor kezdődik a Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnokban. A játékvezetők Papp Péter, Söjtöry Tamás, Csabai-Kaskötő Brigitta (Forrai Sámuel) lesznek. 

Hajrá csajok!

2019. április 20. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#5 Török Kata
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#1 Gombkötő Lili
#0 Balogh Viktória
#6 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions