Hazai pályán kezdődik a hajrá: jön a Bajai NKK
2026. február 07.

Vasárnap 16 órától hazai parketten lép pályára felnőtt női csapatunk. Az NB I/B Piros csoport 14. fordulójában a Bajai NKK együttesét fogadjuk az Ostoros Károly Csarnokban.

A mérkőzés előtt Rózsás Gábor vezetőedző osztotta meg várakozásait:
– Öt mérkőzésünk van hátra az alapszakaszból, ezek közül három hazai pályán lesz. Ennek a hajrának az első összecsapása a Bajai NKK ellen vár ránk. Ellenfelünk kifejezetten egyéni stílusban kosárlabdázó csapat, hosszú évek óta együtt játszanak, és hozzánk hasonlóan saját nevelésű játékosokra építenek. Általában betömörülő területvédekezést alkalmaznak, támadásban pedig rengeteg távoli dobással próbálkoznak. Baján remek dobóformával, 89 pontot szerezve bravúrt értünk el ellenük, így nyilván szeretnének visszavágni. Azon leszünk, hogy a saját játékunkat rájuk tudjuk erőltetni, és itthon tartsuk a győzelmet. Bízom benne, hogy vasárnap minél több játékosom hadrafogható lesz.

Mindenkit várunk vasárnap 16 órától az Ostoros Károly Csarnokba.

Hajrá Lányok!

2026. február 7. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#1 Gombkötő Lili
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#55 Kovács Cintia
#17 Kiss Virág
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions