Hatodik hely - ez a realitás
2013. március 19.
Tíz mérkőzés, nyolc győzelem, kettő vereség, hatodik hely.

Ez a mérlege csapatunknak a bajnokság középszakaszában. Ez a teljesítmény a hatodik helyre volt elegendő. Ha viszont számításba vesszük a két nyerhető, de mégis elvesztett találkozót, akkor az ötödik hely is csak karnyújtásnyira volt a lányoktól. A hét elején az is kiderült, hogy a szlovák-magyar középszakaszban szereplő Diósgyőr szerezte meg a harmadik pozíciót a PEAC Pécs előtt és így pályaelőnnyel kezdheti a rájátszást a kék-fehérekkel szemben. 

Gáll Tamás vezetőedzővel azután beszélgettem, miután kiderült a rájátszás béli ellenfél kiléte. 

- Nyolc játékossal küzdöttük végig az alapszakasz végét és a teljes középszakaszt. Ha azt nézzük, hogy tízből nyolc mérkőzést megnyertünk a középszakaszban, akkor jól teljesítettünk, ugyanakkor a végén nem tudtuk elérni a célunkat az ötödik hely megszerzését, mivel szombaton jobb volt nálunk a PINKK. Ellenfeleink a palánkok alatt jórészt magassági fölényben voltak, mi ezt a sokváltásos védekezésünkkel próbáltuk meg orvosolni. Amint látszik ez nagyjából sikerült is. Mivel nincsenek sztárjátékosaink és extra légiósaink, ezért nagyon fontos volt a csapategység a lányok között, ami a sikereinket eredményezte. 

Mennyire reális ez a hatodik helyezés?

- Ha a bajnokság egészét nézem, akkor teljesen reális a helyezésünk Azok a csapatok, akik előttünk vannak, nem véletlenül előztek meg minket, habár nüanszokon múlott csak az alapszakasz negyedik helye számunkra. Ezek nem véletlen dolgok, de nem jelenti azt, hogy a rájátszásban nem tudunk meglepetést okozni. Sem a Sopron, sem a Győr, vagy a többi csapat között már nincs az a nagy szakadék, mint volt az elmúlt években és egy esetleges jó periódust kifogva, extrákat nyújtva akár meglepetést is okozhatunk Én nem mondtam le annak a lehetőségéről, hogy a négybe jussunk és remélem a lányok sem. 

A rájátszás első körében a DKSK az ellenfél, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak

- A DKSK jó csapat, de nekünk nincs veszítenivalónk ellenük. Bukovszki Mónikát nem kell bemutatni a zalai közönségnek, Raven az alapszakasz MVP-je volt, de ott van Skoric, Stanford és Bozóki Betti is, tehát egy nagyon erős csapat vár ránk a folytatásban. Az előnyünk lehet, hogy teher nélkül játszhatunk, hogy nem kötelező számunkra a négybe jutni és így megmutathatjuk, hogy van bennünk vagányság, és hogy mi is jó csapat vagyunk. Csapatszinten kell jót produkálnunk, mert ha nem funkcionál ez a nyolc játékos egyként, akkor nincs esélyünk, még egy szoros meccsre sem. Egy biztos, nem feltartott kézzel várjuk az összecsapásokat, hanem küzdeni fogunk a végsőkig a diósgyőriek ellen és mindent megteszünk, hogy bekerüljünk a legjobb négy közé.
 
A folytatásról:
A Győr és a Sopron automatikusan résztvevője a legjobb négynek, és a további négy helyezettnek kell küzdenie a fennmaradó két elődöntős helyért. A két győzelemig tartó párharcok győztesei a négy közé jutnak, a vesztesek pedig az 5-6. helyért küzdhetnek tovább. Érdekes párharc várható a PINKK és a PEAC között is. 

 Mérkőzéseink időpontjai: 
 Március 28. DKSK-ZTE NKK 18. 00

Március 30. ZTE NKK-DKSK 17.30

Április 3.    DKSK-ZTE NKK 18.15

Hajrá csajok!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#22 Bartáky Panka
#3 Kocsárdi Réka
#0 Balogh Viktória
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#16 Péterfi Anna
#1 Gombkötő Lili
#55 Kovács Cintia
#6 Csalló Jázmin
#5 Török Kata
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV