Hajrá lányok, mutassuk meg!
2014. január 17.
Vasárnap a fővárosban a Vasas ellen javítana csapatunk.

Vasárnap újabb nehéz feladat vár csapatunkra, hiszen ha mondhatom így ebben a bajnoki kiírásban nincsen könnyű ellenfél. 
Muszáj visszatérni a vasárnapi Győr elleni mérkőzésre, ahol valahogy semmi sem ment a lányoknak, a vendégek pedig vannak annyira jók, hogy ezt kegyetlenül kihasználták. Gáll tamás vezetőedző hiányolta a harcosságot és a tüzet a lányokból. Ebben van is valami igazság, hiszen nem a legütőképesebb produkcióval rukkoltak elő a lányok. Lehet mondani, hogy minden csapat életében vannak ilyen napok és mérkőzések, amikor semmi sem jön össze, de akkor is mindent meg kell tenni a pályán, küzdeni kell, ha a találkozó már veszve van. 

A Vasas otthonában nem lesz könnyű dolga a lányoknak, ahogy fent is írtam, hiszen látva a vergődésünket vérszemet kaphatnak a nálunk valamivel gyengébb csapatok is, Nekünk ezt kezelni kellene. Kell hogy legyen tartása a csapatnak és egy vezére ( ami valljuk be mostanság nincs a csapatnak), aki űzi és hajtja a csapattársakat a győzelembe. Szükség van az önbizalomra és a magabiztosságra, mert csak így lehet sikereket elérni. 

Lányok ne remegjen meg a kezetek és győzzetek!!!!

MKB Euroleasing Vasas- ZTE NKK

2014. 01.19 17.30. 

JV: Vida Béla,  Rácz Zsolt,  Hervay Tibor (Valovics István. dr.)

Hajrá lányok mutassuk meg!!!!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#0 Balogh Viktória
#5 Török Kata
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#28 Szabó Jázmin
#16 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV