Győrben is a győzelem a cél
2022. április 05.

Az NB I/B 22. fordulójában ma este 19 órától Győrben játszik csapatunk. Nem szeretnénk jó vendég lenni, hiszen a győzelem reményében lépünk pályára az UNI Győr SZESE együttese ellen. 

A Győr jelenleg a 13. pozícióból várja a mai összecsapást, de ez nem mérvadó, mivel az NB I-es csapattól várhatóak visszajátszó játékosok és így az erőviszonyok is nagyban megváltozhatnak. A találkozó előtt vezetőedzőnk mondta el gondolatait a meccsről:

- Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy biztos siker lesz a Győr elleni összecsapás. Bármi megtörténhet, így erre a mérkőzésre is ugyanúgy készültünk, mint a nehezebb ellenfelek ellen. A felkészülésünk nem a megszokott rendben zajlott, mivel fiataljainkat Sopronban egy nemzetközi tornán szerepeltek szombattól a mai napig. A torna végeztével érkeznek majd Győrbe. Így egy kicsit megfogyatkozott kerettel tudtunk készülni a győri mérkőzésre. Igyekszünk azon alapelvek mentén haladni, amik az eddigi mérkőzéseken beváltak. Természetesen egy-két taktikai dologgal azért készülünk- mondta Czukor Bence. 

A Nagykanizsa ellen 18 gólpasszt osztott ki csapatkapitányunk, Kovács Georgina, akinek a jó játékára ma is nagy szükség lesz:

 

 

A találkozó tehát ma 19 órakor kezdődik a győri egyetemi edzőcsarnokban. 

Hajrá Csajok!

2022. április 5. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. április 26. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
Kecskeméti KC
64
::
:
ZTE NKK
52
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#17 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic