Az alapszakasz első felében mutatott jó teljesítmény elismeréseként Budapesten szerepelhetett U12-es együttesünk.
Lezárult az alapszakasz első fele, melyet négy forduló és nyolc mérkőzés alkotott. A korosztály egyik sajátossága, hogy itt még együtt versenyeznek a fiú-, a vegyes- és a leánycsapatok is. A fiúcsapatok ellen három vereség került a mérlegre, vegyes csapattal egyszer játszottak lányaink, és győzelmet szereztek, míg a leánygárdák ellen vívott négy mérkőzésen sikerült 3–1-es mutatót hozni. Ezzel a jó szerepléssel a régió legjobb leánycsapataként zártuk ezt a szakaszt, aminek köszönhetően csapatunk a felsőházban folytathatja, illetve nem utolsósorban ez a teljesítmény meghívást is ért az ország jelenlegi forma szerinti legjobb 16 leánycsapata közé.

A Zsíros Tibor Akadémia Kőbánya által rendezett, Zöld elnevezésű négyes csoportba nyertünk besorolást, azaz az előkelő 9–12. helyre rangsorolt mezőnybe. A szervező Kőbányai Darázslányok „A” jelű gárdája mellett a TARR KSC Szekszárd és a Vasas Akadémia „A” csapatai (Vasas Amazonok) voltak még ellenfeleink.
TARR KSC Szekszárd – ZKTE 51–49 (5–19, 26–8, 11–9, 9–13)
Budapest, Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, Játékvezetők: Porkoláb, Gere
ZKTE: Miszori Izabell (–), Pénzes Panna (–), Egyed Fanni (2), Sényi Csenge (12), Hajmási Jázmin (14). Cserék: Tóth Petra (–), Molnár Mirabella (–), Beledi Izabell (–), Horváth Kiara (2), Tuboly Norka (17), Jakabfi Jázmin (–), Tóth Mia (2).
Fegyelmezett védekezéssel és az abból vezetett gyors támadásokkal sikerült meglepnünk tolnai ellenfelünket, kiváló első negyedet zártunk. A második periódus viszont egyértelműen a szekszárdi lányoké volt, itt egy kimagasló egyéni teljesítmény is érkezett részükről, amellyel megfordították az eredményt. A 31–27-es félidei állás után igazi ki-ki mérkőzés alakult ki, végig nagyot küzdöttek a csapatok, sportszerű keretek között. Az utolsó támadásban az egyenlítésért támadhattunk, ám a dobásunk kimaradt, így végül a Szekszárd örülhetett.

Zalaegerszegi KTE – Kőbányai Darázslányok „A” 46–54 (7–17, 13–11, 11–13, 15–13)
Budapest, Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, Játékvezetők: Vigh, Tarr
ZKTE: Miszori Izabell (4), Pénzes Panna (2), Egyed Fanni (6), Jakabfi Jázmin (2), Hajmási Jázmin (4). Cserék: Tóth Petra (–), Molnár Mirabella (–), Beledi Izabell (1), Horváth Kiara (–), Tuboly Norka (20), Sényi Csenge (2), Tóth Mia (5).
A második mérkőzés eleje sajnos teljesen fordított volt számunkra, mint a nap korábbi szakaszában: az első játékrész végén már tíz ponttal vezettek az akadémisták. A második periódustól sikerült rendezni a védekezést, igaz, a kőbányai csapat ennek ellenére ügyesen őrizte 6–10 pont körüli előnyét. A mérkőzés hajrájában már egyértelműen érezhető volt a fáradtság a játékosokon: küzdöttek, tapadtak a „darazsakra”, de végül a két és fél órával többet pihenő ellenfél 54–46 arányban otthon tartotta a győzelmet.
Vasas Amazonok – Zalaegerszegi KTE 67–50 (14–10, 21–15, 19–6, 13–19)
Budapest, Darázsfészek Kosárlabda Csarnok Játékvezetők: Fabók, Gincsai-Kali
ZKTE: Miszori Izabell (–), Pénzes Panna (6), Egyed Fanni (4), Jakabfi Jázmin (2), Hajmási Jázmin (4). Cserék: Tóth Petra (–), Molnár Mirabella (1), Beledi Izabell (–), Horváth Kiara (–), Tuboly Norka (16), Sényi Csenge (12), Tóth Mia (5).
A második, záró napon kora délelőtt a mezőny legerősebb csapata ellen kellett megmérkőznünk. A lányok nagyon szépen küzdöttek, ügyesen kompenzálták a Vasas fizikális fölényét. A második és a harmadik negyed kezdése egyaránt rosszul sikerült, itt gyors időkérésekkel igyekeztünk rendezni a sorokat, amennyire csak lehetett. Lányaink egy pillanatig sem adták fel, ezt mutatja a hat ponttal megnyert utolsó periódus is. Az amazonok megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, de a mi kis csapatunkat is megilleti a dicséret.
A három mérkőzésen ugyan három vereség került a nevünk mellé, de mindenképpen pozitívum, hogy ebben a rangos, erős mezőnyben nem játszottunk alárendelt szerepet, és az első két mérkőzésen reális győzelmi esélyeink is voltak. Az itt szerzett tapasztalatokból igyekszünk minél többet tanulni és fejlődni.

Czukor Tünde:
– Rendkívül boldog voltam, amikor a szövetségtől érkezett a telefon, hogy mi is résztvevői leszünk a leány szakmai tornának. Tavaly ez sajnos nem sikerült, viszont idén a lányok bebizonyították, hogy ott a helyünk. Büszkén mondhatom, hogy nagyon szépen helytálltunk az illusztris akadémiai csapatok között. Minden játékosom megérdemli a dicséretet, hiszen küzdésben és lelkesedésben mindenki kivette a részét, aki pályára lépett. Következő célunk egyértelműen a B-döntőbe jutás kiharcolása, amiért keményen dolgozunk, hogy sikerüljön.
2026. január 31. ZKTE































