Fontos mérkőzés a Szekszárd ellen
2014. február 05.
Az alapszakasz sorsdöntő mérkőzése a Szekszárd ellen.

Az idei bajnoki kiírás utolsó alapszakaszbeli találkozóját vívja csapatunk az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen. De ez a találkozó nem csak utolsó, hanem sorsdöntő is, hiszen a Győr mögött nem mindegy hogy második, vagy harmadik helyen végez együttesünk. A legutóbbi találkozó még élénken élhet a lányok fejében, amik a vége előtt három perccel még 14 egységgel vezettünk és sikerült két ponttal kikapnunk. Ez természetesen nem ismétlődhet meg, semmilyen formában. A vendégek jó formában érkeznek Zalaegerszegre és sérültjeik is felépültek. Így Magyar Gergely csapata a legjobb kerettel léphet parkettre. Csapatunkban Török Szilvi sérülés rendbejött és valószínűleg bevethető lesz a találkozón. Nagy koncentrálásra és agresszív védekezésre lesz szükség, hogy a győztes kiléte ne legyen kétséges.  

A mérkőzés időpontja:

ZTE NKK- Atomerőmű KSC Szekszárd

Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok

2014. február 5 17 óra

Jv: Bognár Tibor, Gorka Szabolcs, Tóth Kálmán (Ell: Forrai Sámuel)

A mérkőzés gyászszünettel kezdődik majd, a tragikusan elhunyt Kamondi Jánosra, a Zala Volán Torna Egylet volt szakosztályvezetőjére emlékezik a klub. 

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#0 Balogh Viktória
#5 Török Kata
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#28 Szabó Jázmin
#16 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV