Fel a győzelemre Szélesy Judittal
2012. november 09.
Újabb idegenbeli találkozóval folytatódik a bajnokság. Most Budapestre a BSE otthonába látogat csapatunk és reményeink szerint megszerzi idei első idegenbeli győzelmét.

 

Nagyon fontos lenne a szombati találkozón győzelmet szerezni, miovel riválisaink is érzik, ahhoz, hogy a középszakaszba kerülhessenek, mindenmeccs duplán számít. A BSE ellen idegenben kell bizonítanunk, hogy jobb csapat vagyunk és mindenképpen győznünk kell. A mérkőzésre hangolódásban ezuttal csapatkapitányunk Szélesy Judit segített. 
 
A legrutinosabb játékosként, csapatkapitányként hogy látod most a csapatot?
 
 - Idén is ez nagyon jó szellemű közösség jött létre. Az új játékosok is szépen beleillenek a képbe és aranyosak, ügyesek és jól dolgoznak. Az ő beilleszkedésük még folyamatban van. A lelkesedéssel és a szorgalommal nincsen semmi gond. HA a civil életben tapasztalt egymásra hangolódást, összetartást át tudnánk vinni a pályára is akkor még egységesebbek lehetnénk. Egy kicsit még csiszolódnunk kell.
 
Minden éven változtatnak a bajnoki lebonyolításon, most a szlovák középszakasz jelent újdonságot. Ehhez  a legjobb négyben kel van végeznünk. Van erre esélyünk?
 
 - Szerintem van rá lehetőségünk, de ehhez meg kellene nyernünk a következő mérkőzést, a vízválasztó lesz. Meg kell vernünk a BSE-t, a Pinkk-et , a Ceglédet, a DKSK-t és a PEAC-ot. Elég szoros lesz a bajnoki hajrá, abból a szempontból, hogy a legjobb négybe négy együttes is jó eséllyel pályázik (PEAC, Pinkk Pécs, DKSK, ZTE NKK). Apró nüanszokon fog múlni a középszakaszba jutás. Mindenképpen azon leszünk, hogy bekerüljünk. 
 
Hullámzó a teljesítményetek, főleg idegenben nem megy. Mik lehetnek az okai a rapszodikus szereplésnek
 
 - Ha tudnánk, akkor már kijavítottuk volna. Az a baj, hogy a mérkőzéseken belül is hullámzó a teljesítményünk, és ha ezeket a hullámvölgyeket le tudnánk időben szűkíteni és a védekezésünket még jobban összeszedni, akkor minden meccsen reális esélyeink lennének a győzelemre.  
 
 Mit vársz magadtól az idei szezonban?
 
 - A saját teljesítményem, is mint a csapaté elég hullámzó.  Azt gondolom, hogy nem extra teljesítménnyel kell folyamatosan előrukkolnom - mint a Győr ellen - hanem szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak. ÉS ha a játékostársaim is hasonlóan teljesítenek, akkor egyenletes és jó teljesítményt produkálhatnánk. Nálunk nincsenek sztárjátékosok, ezért a csapatmunka és a jó védekezés újabb sikereket érhet.
 
 Térjünk rá a BSE elleni találkozóra. Mindenki győzelmet vár tőletek sikerül megtörni az idegenbeli sikertelenséget?
 
Szeretnénk bebizonyítani saját magunknak, hogy igen is képesek vagyunk jól játszani idegenben is. Játékosállományunk erősebb, mint a vendéglátónké, ezért feltétlenül nyernünk kell, amely a végelszámolásnál is fontos lehet majd. Nem szeretnénk megfázni, mint a Pinkk. 
 
 Milyen eredménnyel lennél elégedett és milyen mérkőzést vársz?
 
Nem várok könnyű mérkőzést. Egy nagyon hajtós, pörgős csapathoz megyünk. Amiben ők erősek, az a z előre, egy-egy, nem gondolkodva, arcosan megállás nélkül játszanak. Nagyon nehéz lesz és nem szabad fél vállról vennünk a találkozót. Jó védekezésből kell indulnunk és a jó játékkal is jön majd utána. Egy ritmust kellene találnunk, amit majd átmenthetünk a következő találkozóra. Most nem vagyunk olyan lendületben, mint a Győr ellen. Én azt várom, hogy lendületet szerezzünk és ehhez nem szabad félvállról vennünk a mérkőzést. Fokozatosan kell javulnunk mérkőzésről-mérkőzésre és egyszer csak összeáll, a játékunk olyanná-amilyenné szeretnénk. Természetesen győzni utazunk a fővárosba. 
 
A mérkőzés időpontja:
 
BSE-ZTE NKK
 
Budapest, 2012. november 10 17.00
 
Játékvezetők: Gál János,  Fodor Attila,  Rácz Zsolt (Gencsev Plámen dr.)
 
Hajrá lányok, hajrá ZTE!
 
Pity
 
Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV