Ez sima volt
2013. március 07.
Könnyedén hoztuk a kötelezőt a Vasas ellen.

Nem kezdtünk mindent elsöprő elánnal, de még így is a negyedik percben már 6-0 –n állt az eredményjelző. Nem játszott látványosan egyik csapat sem, sőt meglepően pontszegényen alakult ez a negyed. Mányoki hármasával csak két pont maradt az előnyünkből a játékrész végére (10-8).

A második negyed elején, Fejes révén egyenlítettek a fővárosiak (10-10, de ez volt z utolsó momentum, amikor ennyire közel engedtük ellenfelünket. Nagyon sok hibával játszottunk, kapkodtunk a támadás befejezésekkor és pontatlanul passzoltunk. Ennek is volt köszönhető a szoros eredmény.  A negyed derekára kezdtek belelendülni a lányok és a 16 percben már tíz ponttal vezettünk (22-12). Légiósunk Alex Gensler és Szélesy vitte a csapatot, majd csatlakozott Vida Anna is, akinek pontjaival 14-re nőtt a különbség a két csapat között a félidőre (30-16). 

A nagyszünet után pillanatok alatt növeltük előnyünket. Jó védekezésünknek köszönhetően a vendégek hat percig nem tudtak a gyűrűbe találni. A 27 percben Vida egy hármassal majd ét duplával terhelte meg a Vasas kosarát és már harminc pont felett vezettünk (50-19). A negyed végén a bajnokságban kevés lehetőséghez jutó Dukai Alexandra büntetőből megszerezte idei első pontjait (55-23).

A záró negyedben már a könnyed játék dominált. A fővárosiak derekasan küzdöttek és néha látványos pontokat értek el ellenünk. Olyan edzőmérkőzés jelleget öntött a találkozó, ahol Gáll Tamás minden játékosának lehetőséget adott. Az utolsó pontot Czank Timi szerezte beállítva ezzel a végeredményt (77-39).

Nehezen indult, de annál simább lett a vége így lehetne összefoglalni a mérkőzést. Ami biztos ennél csak nehezebb találkozók várnak csapatunkra. Sorozatban a nyolcadik győzelemnek viszont mindenképpen örülünk!

ZTE NKK – MKB Euroleasing Vasas 77-39 (10-8, 20-8, 25-7, 22-16)

ZTE NKK: Czank (8), Szélesy (4), Ambrus (12), Vida (18/12), Horváth Zs. (5). Csere: Szalay (7), Varga (8), Gensler (13/3), Dukai (2), Magyar (-). Vezetőedző: Gáll Tamás.

MKB Euroleasing Vasas:  Pusztai (4), Katona (4), Mansare (9), Barnai (7), Bajnóczi (-). Csere: Koch (5/3), Fejes (2), Mányoki (6/6), Hegedűs (2). Vezetőedző: Diósadi Deák Éva.

Gáll Tamás:  - Az első negyed pontszegény játéka után labdaszerzésekből könnyű kosarakat szereztünk, és fölényes győzelmet arattunk.

Folytatás szombaton 16 órától a Cegléd ellen idegenben. 

Szép volt lányok!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV