Jól indult számunkra a találkozó, s nem is sejtettük, hogy később máshogy alakul. Bukovszki Móni előbb egy triplával majd egy duplával köszöntötte a soproni közönséget. Krnjic vezérletével a harmadik percben már a hazaiak vezettek (6-5). A Sopron fokozatosan növelte előnyét, főleg magassági fölényének köszönhetően. A negyed végére már tíz pont fölé kúszott a különbség (25-13).
A második negyed elején tovább növelte előnyét a bajnok, míg csapatunk nem találta a ritmust. A negyed felénél már húszpontos előnynek tapsolhatott a hazai közönség. A palánkok alatti párharcokat rendre a hazaiak nyerték és ezen fölényüket kihasználva szereztek újabb pontokat, míg játékosainknak, minden helyzetért óriásit kellett küzdeniük. A félidő végére állandósult a húsz pont feletti különbség (51-28).
A harmadik negyed rosszul indult számunkra. Gáll Tamás vezetőedzőnk, egy bírói ítéletet sérelmezve labdarúgókat megszégyenítő rúgással a labdába jelezte egyet nem értését, amelyet Valovics játékvezető kiállítással jutalmazott. - Mellékesen jegyezném meg, hogy nem volt egyenlően súlyozva a bíráskodás a két csapatnak. A közjáték után a Sopron tovább növelte előnyét, kihasználva csapatunk zavartságát (69-38).
A záró negyedben letámadással kezdett csapatunk, ami kellőképpen megzavarta a vendéglátónkat. Lendületbe jött csapatunk és a labdaszerzéseknek köszönhetően fokozatosan faragtak a lányok a hátrányukból. A Csapatunknak ekkor volt tartása és habár ez csak kozmetikázása volt az eredménynek mégis az utolsó negyedben mutatott játék bíztató lehet a pénteki visszavágóra (86-65).
Összességében a palánkok alatti fölénnyel jól gazdálkodó hazaiak már az első félidőben eldöntötték az első elődöntő mérkőzés sorsát, a későbbiekben pedig csak annyit adtak ki magukból amennyi szükséges volt. A találkozó nagy részében csak rohantunk az eredmény után, de z utolsó negyed megnyerésével pozitívan zártuk az első találkozót. A tapasztalatokat értékelni kell és egy harcosabb, erőszakosabb játékkal kell kirukkolnunk pénteken.
Uniqua Euroleasing Sopron- ZTE NKK 86-65 (25-13, 26-15, 18-10, 17-27)
Uniqua Euroleasing Sopron: Fűrész (6), Zavecz (6), Kurasova (13), Krnjic (16), Horti (12). Csere: Czank (17/3), Szabó (12/6), Licskai (2), Domcsecs (-), Böröndy (2), Vágvölgyi (-). Edző: Székely Norbert.
ZTE NKK: Bukovszki (15/ 3), Zsovár (13/6), Vida (12/6), Szélesy (9/3), Horváth Zs. (-). Csere: Varga (2), Czukor (9), Szalay (1), Ambrus Sz. (4). Edző: Gáll Tamás.

Gáll Tamás: Szünetig gyengék voltunk, ami eldöntötte a meccset. Egy nyilvánvaló szabálytalanságot nem toroltak meg, és a csapatom is gyengén játszott. Ez hozta ki belőlem az indulatot. Pénteken harcolni fogunk."
Székely Norbert: Nagyon korán eldőlt a mérkőzés, ennek megfelelően játszott a két csapat. Nagyon nem szeretem, ha ilyenkor a játék nem csak a kosárlabdáról szól.
A páros csatában 1-0-ra vezet a Sopron. A folytatás hazai környezetben pénteken (04.06) 17. 30 órakor a Város Sportcsarnokban. A találkozóra a belépés díjtalan lesz!
Forrás: ztenkk.hu / Jóna István






























