Egyszer már legyőztük a DVTK-t, szeretnénk még egyszer legyőzni őket!
2017. április 21.

Nagyon kemény mérkőzésen sikerült egyenlítenünk az 5-8. helyért folyó rájátszásban a DVTK elleni páros csatában. Vasárnap este következhet a mindent eldöntő harmadik mérkőzés. A mérkőzés után a vendégek nehezen tudták feldolgozni, hogy erősebb keretüket a mi „kis” csapatunk le tudta győzni. Gáspár Dávid vezetőedző méltán lehetett büszke a lányokra

-Betartották a lányok azokat a taktikai utasításokat, amiket a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Támadásban és védekezésben is jó döntéseket hoztunk és nem estünk össze. Sokkal kisebb volt a hullámvölgy a találkozón, mint általában. Természetesen van még hova fejlődnünk és azon leszünk, hogy a miskolci mérkőzésen a maximumot hozzuk ki magunkból. Egyszer már legyőztük a DVTK-t, szeretnénk még egyszer legyőzni őket!

Hazai pályán feltehetőleg sokkal összeszedettebb és harcosabb lesz a Miskolc, így nehéz 40 perc vár a lányokra. 

A mérkőzés április 23-án 18.30-kor kezdődik és a Farkas Gábor, Ádám József, Vida József (Bodrogváry Iván) bírói alakulat vezeti majd a sorsdöntő összecsapást. 

Hajrá lányok!

2017. április 22. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#1 Gombkötő Lili
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#5 Török Kata
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV