Egy lépést tettünk előre!
2017. október 01.
Utolsó pillanatban szerzett kosárral ismét kikaptunk

Az amatőr bajnokság fehér csoportjának a második fordulójában a Széchenyi Kosárlabda Akadémia Győr csapatát fogadtuk. A keretne ott volt két korábbi felnőtt játékosunk Hersics Adrienn és Czukor Tünde is. 

ZTE NKK - Széchenyi Kosárlabda Akadémia Győr 65-67 (12-21, 11-10, 22-15, 20-21)
Zeg. Ostoros Károly Csarnok, Jv:Sabáli L., Hernicz B.

ZTE NKK II: Vincze Virág 7/3, Gaál Zsófia 2, Kovács Georgina 13/6, Liska Nikoletta 4, Jurkó Noémi 8, Csere: Czukor Tünde 4,,Kovács Cintia 4, Preisinger Boglárka 13/9, Kaj Barbara -, Hersics Adrienn 2, Varga Kamilla 8, edző: Horváth Zsófia

A győriek kezdték jobban a mérkőzést, sajnos belőlünk sok helyzetben hiányzott a lendület, jó ritmus és emiatt eladott labdánk is viszonylag sok volt az első félidőben. Nagy előnyt adtunk az ellenfélnek az első negyedben, ami talán az egész meccsre a rányomta a bélyegét. Kilenc pontos hátránnyal kezdtük, a második negyedet, de ott már kiegyensúlyozottabb volt a mérkőzés. Bár a második negyedet 1 ponttal megnyertük, de a félidőre így is hátránnyal mentünk.

A harmadik negyedet zónavédekezéssel kezdtük, ami két rutinos játékosunk vezérletével nagyon jól működött, annak ellenére, hogy nem sokat volt lehetőségünk edzésen gyakorolni. Ebben az időszakban sok labdát szereztünk és így támadásban is könnyű kosarakat tudtunk szerezni és játékunk jó ritmusú volt. A harmadik negyed végére sikerült egy pontra felzárkózni.

A negyedik negyedben is jól játszottunk, de itt már egy éles csata alakult ki, ahol fiataljaink tették le névjegyüket. Jó ritmusú és pontos játékkal, jó, fontos dobásokat értékesítve partiban voltunk és 4 másodperccel a mérkőzés vége előtt, egy időkérés után, a megbeszélt figurából sikerült kosarat dobni és így át is vettük a vezetést. Sajnos ez még nem a meccs vége volt és a győriek, hibánkat kihasználva, 1.8 másodperc alatt tudtak szerezni egy 3 pontos kosarat és így 2 ponttal megnyerték a mérkőzést.

Horváth Zsófia:  - Bár itt is két ponttal kaptunk ki, ahogyan az előző mérkőzésen, ez egy teljesen más mérkőzés volt. Nagyon ügyes, jó megoldásokat találtak a lányok támadásban és kifejezetten jól védekeztek a zónában. Sajnos az eladott labdáink és az ellenfélnek adott, ajándék lepattanók, valamint a sok kihagyott ziccer visszavágott nekünk. Ezek javítására a koncentrálásunkon kell változtatni! Büszke vagyok a csapatra, mert kiélezett helyzetekben is jól tudtak teljesíteni és nagyon értékes kosarakat tudtak dobni! Egy ilyen mérkőzés megnyeréséhez még mindig tanulnunk kell, de egy lépést tettünk előre!

2017. október 1. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#1 Gombkötő Lili
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#0 Balogh Viktória
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV