Cegléden szakadt meg a veretlenségünk
2013. március 09.
Változatos mérkőzésen vesztettük el veretlenségünket a középszakaszban.

Vida Anna kosarával indult a találkozó. A negyedik percig felváltva találtak be a csapatok, majd a hazaiak Orbán és Serbán pontjainak köszönhetően megléptek némileg (14-8). Vida Anna két távolijával és Varga Zsófi pontjaival átvettük az irányítást és a vezetést is. A végén még Szalay Virág is eredményes volt és három pontos vezetést szereztünk a második negyedre (19-22). 

A második negyed elején próbáltuk leszakítani a hazaiakat, de hat pontnál nagyobb különbséget nem tudtunk kiharcolni (24-30). Ez azért sem sikerült, mert jött a padról Millner és két hármast hintett egymás után, majd Kobolák 2+1 es találatával utolérték csapatunkat. A negyed végén Szélesy és Czank pontjaira Orbánnak még volt válasza és így minimális különbséggel, de még mi vezettünk (39-40).

A második félidő elején Varga Zsófi talált be, melyre Kobolák válaszolt, majd Cymmer távolijával már a Cegléd vezette (44-41). A következő percek a hazaiak rohamaival telt egy 10-0 rohammal növelték előnyüket. Nálunk csak Szélesy volt eredményes és neki is köszönhető, hogy nem lett tíznél nagyobb különbség a záró negyedre (57-47). 

A záró negyedben elején mindent beleadtak a lányok és hosszú hajrába kezdtünk. Varga Zsófi pontjaival előbb tízen belülre kerültünk, majd Czank duplájával és Alex Gensler távolijával háromra csökkentettük a hazaiak előnyét (59-56). A 38 percben Alex hármasával és Czank Timi 2+1-vel kiegyenlítettünk (64-64). Az utolsó percben Cymmer faultolta Czankot, aki nem hibázott, viszont a következő támadásnál Cymmer is betalált (66-66). Sikertelen dobásunkat követően Orbán volt eredményes, amire Gáll Tamás időkéréssel válaszolt. Az utolsó támadásból Vida Anna hármasa kiperdült így a Ceglédé örülhetett (68-66).

Az első félidőben mi irányítottuk a mérkőzést, majd a harmadik negyedben pontosabban támadtak a hazaiak és nagyobb előnyre tettek szert. A záró felvonásban mindent megtettünk, kiegyenlítettünk a hajrára, de a szerencse ma elpártolt tőlünk és a Cegléd így elvette nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségünket. 

Ceglédi EKK – ZTE NKK 68-66 (19-22, 20-18, 18-7, 11-19)

Ceglédi EKK: Medgyessy 4, Cymmer 7/3, Orbán 16/3, Kobolák 12, Serbán 15. Csere: Mrozinska 4, Baksa 1, Millner 9/9, Filipowicz D. Edző: Újhelyi Gábor

ZTE NKK : Czank 15, Ambrus, Szélesy 14, Vida 11/9, Horváth Zs. 1. Csere: Varga Zs. 15, Szalay 2, Gensler 8/6. Edző: Gáll Tamás

Folytatás jövő szombaton a középszakasz záró találkozóján, hazai pályán a PINKK ellen!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV