Cegléden is harcos játék kell
2019. október 08.

Hétközi fordulóval folytatódik a bajnokság, ahol két olyan csapat találkozik, akik hasonló mutatóval rendelkeznek. Ellenfelünk a Cegléd csapata az első fordulóban hazai pályán nagy különbséggel (92-53) PINKK csapatát, majd a hétvégén a címvédő Sopron otthonában hasonlóan sima vereséget szenvedtek (90-45).  A játékuk egyértelműen az irányítójuk az amerikai Swanier határozza meg, de a mezőnyposztokon- Kobolák, Gorjanácz, Böröndy, és a palánkok alatt is- Higgins, Brezinova,- domináns játékosaik vannak. A csapat spanyol edzője jó kerettel dolgozhat. 

Nekünk a szekszárdi kirándulás nem sikerült jól, hiszen voltunk a meccsben fenn és lenn is. Ugyanez volt jellemző a hazai, Győr elleni meccsünkre is. Csapatkapitányunkat, Horti Dórát kell idéznünk, aki a mérkőzés utáni értékelésében elmondta, hogy a negyedik egyedben váltak igazi csapattá! A mérkőzés utolsó szakaszában tapasztalt lendületre és harcosságra lesz szükség A Cegléd ellen is és akkor egy jó mérkőzést játszhatunk a házigazdával, amiben az újabb siker is benne van. 

A mérkőzés felvezetéseként fiatal irányítónkkal, Kovács Georginával beszélgettünk: 

 

 

A találkozó 18.30-kor kezdődik és a Praksch Péter Árpád, Fodor Attila, Balogh Gyula (Téczely Tamás) bírói hármas dirigálja majd. 

A mérkőzés a sport.mindigo.hu oldalon élőben megtekinthető lesz. 

Hajrá lányok!

2019. október 8. ZTE NKK
 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#55 Kovács Cintia
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV