Bélának igaza lett!
2018. február 22.

Szerdán este várakozással telve, de vegyes érzelmekkel mentünk a mérkőzésre. Egyrészt hosszú volt a szünet és nem tudtuk, hogy a PEAC elleni fantasztikus lendületet újra elő tudjuk csalogatni magunkból, vagy ez a mérkőzés más ritmusban fog zajlani. A találkozó előtt Fabula Béla, a Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok recepciósa, a beharangozó videónkban optimistán nyilatkozott és 51% esélyt adott a lányoknak a győzelemre a listavezető Szekszárd ellen. 

Az első félidőben harcosan, de sok hibával játszottunk. Igaz a vendégek sem jeleskedtek támadásban. Hét pontos hátrányból is sikerült felállnunk, de a félidőben mindössze kettő ponttal a KSC vezetett. A nagyszünet után nem lankadt a figyelmünk és fegyelmezett játékkal rukkoltak elő a lányok. Egyre kevesebb hibával játszottunk és pontosabban is támadtunk. Kilenc ponttal elhúztunk! A közönség is megérezte a lehetőséget, nemcsak a lányok és egyre jobban buzdította csapatunkat. A negyedik felvonás elején agresszíven kezdett a Szekszárd, de nem ijedtünk meg és felvettük a kesztyűt velük szemben! Ők erőlködtek, mi koncentrálva tartottuk előnyünket. A lányok tartását mutatja, hogy hat pontnál közelebb nem tudtak felzárkózni a vendégek. A közönség együtt élt a játékkal és ezt jó volt átélni! Talán a 2011-es bronzmérkőzés volt az, amikor ilyet tapasztalhattunk. Mindenki odatette magát és a vége országra szólósiker lett, hiszen 14 mérkőzés óta veretlen Szekszárdot sikerült legyőznünk egy fantasztikus játékkal!

Parker extrát hozott, Koizar hármasai jókor jöttek a második félidőben. Gorjanácz Ági úgy szállt be a második félidőben, hogy nem tűrt ellentmondást a pályán! Hegedüs-Őri Györgyit nem törték össze a sikertelen távoli dobások és szinte vért izzadva harcolt a mérkőzésen. Jeffery a legjobbkor szerzett kosarakat és higgadt tudott maradni a nehéz pillanatokban. Gáspár –Szalay Virág igazi vezérként játszott!

Csapatmunka volt a javából! Ilyen mérkőzést régen látott Zalaegerszeg! Ezek a sikerek erősítenek meg minket abban, hogy ezt a csapatot igen is szeretni kell!

A találkozót követően vendégoldalon Bálint Réka és Zeljko Djokic, míg nálunk a mérkőzés hőse Nadia Parker és Gáspár Dávid értékelt!

Köszönjük lányok! 

2018. február 22. ZTE NKK
 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#0 Balogh Viktória
#55 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#22 Bartáky Panka
#6 Csalló Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#17 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV