Az utolsó hazai bajnoki következik
2021. április 16.

A szezon utolsó hazai mérkőzését játssza csapatunk ma este az ELTE-BEAC ellen. Az már korábban eldőlt, hogy nem tudunk elmozdulni a 12. helyről, de nem szeretnénk győzelem nélkül búcsúzni. 

A vendégek elküldték kettő légiósukat, ami nem jelenti azt, hogy gyenge csapattal érkeznek hozzánk. A mérkőzésen derül majd ki, hogy tudunk-e profitálni a hiányukból. Sajnos mi sem tudunk teljes kerettel kiállni, mivel Mányoky Judit sérüléssel bajlódik, míg Gabriela Saad turista vízuma lejárt, így a Cegléd elleni mérkőzés után elköszönt a lányoktól. Gabi négy találkozón segítette csapatunkat, amiért hálásak vagyunk neki és sok sikert kívánunk a továbbiakban. 

A legutóbb közel voltunk az első győzelmünk megszerzéséhez, de sajnos nem sikerült. Most szeretnénk élni az utolsó hazai pályánkkal és megszerezni a hőn áhított győzelmet.

A mérkőzés előtt csapatunk ikerpárjával, Horváth Fruzsival és Fannival beszélgettünk:

 

 

A találkozó 18 órakor kezdődik. 

2021. április 16. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#28 Szabó Jázmin
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
#6 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV