Az MTK következik
2022. április 29.

A 26. fordulóban az MTK TFSE együtteséhez utazunk szombaton. A Csata elleni hazai vereség után ismét egy hazai pályán nehéz ellenfél következik, akik ellen szeretnénk jól szerepelni. 

-A Csata elleni összecsapást nyilván szombatra vártuk, de vasárnap lett belőle, így a heti időzítésben is kellett egy kicsit változtatnunk. A találkozón voltak pozitívumok és negatívumok is. Azért azt ne felejtsük el, hogy nem véletlenül vezeti a Csata a tabellát, tehát vannak olyan tehetséges játékosaik, akik megmutatták ezen a mérkőzésen is, hogy mit tudnak. A héten próbáltunk a pozitív dolgainkat még jobban erősíteni, de szembe kellett néznünk a hibáinkkal is, amiket kielemeztünk és próbáljuk minimalizálni az MTK ellen- mondta Czukor Bence a felvezetőjében. 

Vezetőedzőnk hozzátette, hogy azt MTK hazai pályán markánsabb arcát mutatja, hiszen 11-1-es mutatóval büszkélkedhetnek. 

-Mindenképpen egy erős csapatról beszélhetünk, főleg ha visszajátszók is érkeznek a fiatalokhoz. Nyilván fel kell venni a kesztyűt ellenük és meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk ellenük is küzdeni-folytatta. 

A találkozó előtt Frindt Nikivel beszélgettünk:

 

 

Hajrá Csajok!

2022. április 29. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#28 Szabó Jázmin
#16 Péterfi Anna
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#10 Horváth Fruzsina
#22 Bartáky Panka
#3 Kocsárdi Réka
#0 Balogh Viktória
#17 Kiss Virág
#6 Csalló Jázmin
#5 Török Kata
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#55 Kovács Cintia
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV