A Zsíros Akadémia ellen zárjuk az évet
2024. december 15.

A női kosárlabda Amatőr NB I Zöld csoportjának 8. fordulójában csapatunk ma 15 órától a Zsíros Akadémia Kőbánya otthonába látogat. Együttesünk eddig hét mérkőzéséből ötöt megnyert, míg a fővárosiak öt találkozóból háromszor győztek és kétszer veszítettek.

Rózsás Gábor, vezetőedző bizakodva várja a mérkőzést, ugyanakkor kihívásokkal is számol:

– A Zsíros Akadémia ellen az előző szezonban találkoztunk először, de érdekes történet alakult ki köztünk. Tavaly mindketten meghatározó szerepet játszottunk a Fehér csoportban: ők csoportelsőként zártak, mi pedig mögöttük végeztünk, viszont mindkét alkalommal legyőztük őket. Az idei szezonban mindkét csapat megfiatalodott kerettel dolgozik, de biztos vagyok benne, hogy sportszerű, kemény küzdelem lesz.

Vezetőedzőnk hozzátette, hogy a sérülések és a betegséghullám némileg nehezíti a felkészülést, de a cél továbbra is egy idegenbeli győzelem. Ennek ellenére szeretnének jó meccset játszani és idegenbeli sikerrel zárni az évet.

Hajrá Lányok! Hajrá ZTE NKK!

2024. december 15. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. április 26. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
Kecskeméti KC
64
::
:
ZTE NKK
52
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#16 Péterfi Anna
#22 Bartáky Panka
#17 Kiss Virág
#1 Gombkötő Lili
#0 Balogh Viktória
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic