A vége PINKK lehet
2013. március 14.
A középszakasz zárásaként a PINKK Pécsi 424 csapatát fogadjuk szombaton.

Igazi, vérbeli rangadó vár csapatunkra szombaton a PiNKK ellen. Sajnos az elmúlt szombaton, Cegléden megszakadt egy veretlenségi sorozatunk. Egy fordulatos mérkőzésen nyert a hazai csapat két ponttal, habár hozzátenném, volt esélyünk a győzelemre, de Fortuna most nem fogta a kezünket. 

A középszakasz záró találkozóján mindent be kell majd vetnünk, hogy megszerezzük az ötödik helyet. Hiszen ez a találkozó hivatott eldönteni az ötödik-hatodik helyezett kilétét. Komlón sikerült győznünk és ez erőt adhat a lányoknak. 

 A vendégekről csak annyit, hogy időközben egy angol olimpikon hölgyet, a 24 esztendős 195 centi magas Azania Stewartot igazolták, így magasságukat és játékerejüket is növelve érkeznek hozzánk.

Természetesen Gáll Tamás véleményére is kíváncsi voltam a mérkőzés előtt, aki annyit mondott, hogy egy szoros, kiélezett találkozót vár és a végén győzzön a jobbik, de lehetőleg mi legyünk azok!

Csapatunkban mindenki egészséges és harcra kész! Ebben az időszakban ez is nagy szó. 

Várjuk szurkolóinkat is a mérkőzésre, ahol a zalaegerszegi lakcímkártyával rendelkezők ingyenesen tekinthetik meg a találkozót!

A mérkőzés időpontja:

ZTE NKK – PINKK PÉCSI 424

2013. március 16. 17 óra

Játékvezetők: Pálla Zoltán, Tóth Kálmán, Németh András (Ell: Forrai Sámuel)

Hajrá Lányok, hajrá ZTE!

pity

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#13 Ács Alexandra
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#17 Balázs Kitti
#14 Bagó-Kovács Georgina
#4 Bors Anna Zoé
#23 Molnár-Oravecz Ada
#24 Kutak Abigél
#18 Horváth Zsófia Mara
#5 Kovács Cintia
#28 Szabó Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions