A TFSE MTK ellen javíthatunk
2022. január 27.

Elmaradt mérkőzést pótol csapatunk ma este 18 órától. Ellenfelünk a TFSE MTK együttese lesz. Nehéz időszakon van túl, vagyis még nem, teljesen, a keret, hiszen egy betegséghullám nehezítette meg a munkát. Czukor Bence vezetőedzőnk bízik a lányok küzdeni tudásában a mai összecsapáson:

-Vasárnap nem tudtunk elutazni a Debrecen elleni összecsapásra, mivel sok betegünk volt. A helyzet némileg változott a héten, de még mindig betegségekkel tarkított volt a felkészülésünk. Ha körbe nézünk a sportklubok többsége hasonló helyzetben van. Nem kifogásokat keresünk, hanem a lehetőségeink szerint kezeljük a helyzetet. A lányok, akik egészségesen profin kezelték ezt a szituációt és remekül dolgoztak a az elmúlt időszakban. Nyilván ez edzői szemszögből új kihívás volt, de próbáltuk maximálisan megoldani. Nem tudom még, hogy hány emberre számíthatok a mérkőzésen, de remélem, hogy aki ott lesz maximális koncentrációval és intenzitással végig tudják hajtani, küzdeni a találkozót. Célunk természetesen a legjobb eredmény elérése. 

Fontos szerep hárul majd Frindt Nikire is, aki a mérkőzés előtti utolsó edzés előtt mondta el gondolatait:

 

Hajrá csajok!

2022. január 27. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#5 Török Kata
#55 Kovács Cintia
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#1 Gombkötő Lili
#3 Kocsárdi Réka
#0 Balogh Viktória
#28 Szabó Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV