A szezon első hazai bajnokija következik
2019. október 04.

A második fordulóban az Uni Győr Mély Út együttesét fogadjuk.  A jubileumi Göcsej Kupán már találkoztunk ellenfelünkkel, akiről mér akkor is kiderült, hogy remekül összerakott csapat. Azon a találkozón a lányok nagyon odatették magukat és sikerült legyőznünk a Győrt. Erre készülünk szombaton 17 órától is. Persze tudjuk, hogy ez más lesz, de mindent meg kell tennünk, hogy sikeresek lehessünk. Molnár József vezetőedzőnk a mérkőzés előtt elmondta, hogy egész héten keményen készült a csapat és már nagyon várják a találkozót. 

-A védekezésre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, de szerintem a győriek is ezt teszik majd, hiszen az első fordulóban ugyan legyőzték a Vasast, de közel száz pontot, ami kaptak hazai pályán, ami nagyon sok. Nem lepődnék meg, ha kevés kosarat hozó mérkőzést játszanánk szombaton. Nagyon készültünk, de oda kell figyelnünk és végig koncentrálnunk kell, mert egy-két perc kihagyás is végzetes lehet egy ilyen jó csapat ellen. 

Nagy Dóra, csapatunk irányítója is bízik a jó játékban és reméli, hogy csapatjátékkal sikerül legyőznünk a Győrt:

A találkozó 17 órakor kezdődik és a Győrffy Pál Attila, Frányó Péter, Kulcsár Tibor (dr. Gincsai János Péter) bírói hármas dirigálja majd. 

Várjuk szurkolóinkat a mérkőzésre, szurkoljunk együtt a lányoknak!

2019. október 4. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#28 Szabó Jázmin
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#3 Kocsárdi Réka
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
#0 Balogh Viktória
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV