A Szekszárd következik
2013. november 23.
Közvetlen riválisa ellen játszik ma csapatunk.

Ismét kettős mérkőzés lesz ma a Városi Sportcsarnokban. Először mi játszunk, aztán a fiúk. 

A hatodik fordulóban az Atomerőmű KSC Szekszárd érkezik hozzánk, akik már egyszer megtréfálták csapatunkat ebben a furcsa szezonban és sikerült egy ponttal jobbnak bizonyulniuk. Mondhatnám azt, hogy a revans is benne van ebben a találkozóban, de szerintem fontosabb ennél a csapatépítés és az éles bajnokságra való összeszokás és felkészülés. És ezzel el is mondtam, hogy még ez sem éles mérkőzés, habár az eredmény nem másodlagos mivel a Magyar Kupában való induláshoz a legjobb helyezést kell elérnünk. Magyar Gergely csapat, amely két légióssal áll fel, nem nevezhető könnyű ellenfélnek és egy szoros csatát láthat ma a közönség. 

Csapatunknál van némi változás, természetesen pozitív hírről van szó. Több mint két hete edz nálunk Sanja Knevevic, akivel a klub erre a szezonra kötött szerződést. Így egy újabb magas emberrel erősödött a keretünk, igaz nem ötös poszton, hanem négyesen. A montenegrói lánynak a Szekszárd elleni találkozó lesz az első mérkőzése a magyar élvonalban. A héten a lányokkal edzett Hanga Zsófia is, a ki a második vonalban játszott eddig. A z ő sorsáról rövid időn belül döntenek a szakvezetők. 

 

A mérkőzés időpontja:

ZTE NKK – Atomerőmű KSC Szekszárd
2013. november 23 16.15
Jv: Surányi Gábor, Gelencsér György,  Praksch Péter, (Ell: Téczely Tamás)

 

A férfimérkőzés: 
Zalakerámia ZTE KK – Alba Fehérvár 
2013. november 23 18.30

Szurkoljunk együtt a kék-fehér sikerekért!!!

pity

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#13 Ács Alexandra
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#17 Balázs Kitti
#14 Bagó-Kovács Georgina
#4 Bors Anna Zoé
#23 Molnár-Oravecz Ada
#24 Kutak Abigél
#18 Horváth Zsófia Mara
#5 Kovács Cintia
#28 Szabó Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions