A felcserél pályaválasztói jog miatt, most játszottunk hazai pályán, amit Sopronban rendeztek.
A negyeddöntő első szerdai találkozóján súlyos 50 pontos vereséget szenvedtünk, és most sem az esélyesként léptünk pályára.
Három perc után Ciglar szerzett vezetést a Sopronnak. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Nem hagytuk ellépni a bajnokot. A negyed felénél 5-4-re vezettünk. A negyed hajrájában megrázta magát a Sopron és egy 8-0-s rohammal meglépett tőlünk. De ne volt akkor átütő erő a támadásaikban, hogy ezt tartósan megtartsák, ezért újra felzárkóztunk és mindössze négy pontos hátránnyal várhattuk a folytatást( 12-16).
A második negyed elején Mányoky Judit triplájával a 1 pontra feljöttünk, de Fegyvernek és Zsovár pontjaival pillanatok alatt újra meglépett a Sopron. A negyed végéig kiegyenlítet játék folyt a pályán és a félidőben továbbra is az esélyesebb zöld-sárga csapat vezetett kilenc ponttal( 28-37).
A nagyszünet után Varga Zsófi 2+1-es kombinációjával próbáltunk zárkózni,de Fegyverneki hármasával először tíz pont fölé nőtt a különbség a két együttes között. A negyed második felében Hawkins talált magára és pontjaival és egy 10-0-s rohammal húszra nőtt a különbség, amiből egy kicsit sikerült faragnunk a negyed végéig. (39-55)
A záró negyedben frissebbnek tűntek a zalai lányok és egy 7-0-s futással zárkóztunk a Sopronhoz. De az ex zalaegerszegi Zsovár Orsi távolijával megtört a lendületünk és a Sopron eldöntötte a találkozót. A negyed végén Horváth Zsófi még egy hárompontossal tette fel a koronát a nagyszerű küzdőszellemére, amit sérülése után visszatérve mutatott.
Összességében a fáradtan játszó bajnokot egy nehéz mérkőzésre kényszerítettük, de a papírforma nem borult.
ZTE NKK –UNIQA EUROLEASING SOPRON 57–74 (12–16, 16–21, 11–18, 18–19)
ZTE NKK : Török 13/6, Ivanovic 4, Varga Zs. 10, Czukor 9/3, Horváth ZS. 13/3. Csere: Mányoky 3/3, Vágvölgyi, Fritz 2, Fuisz 3/3. Edző: Gáll Tamás
Uniqua Euroleasing SOPRON: Ciglar 10/3, Fegyverneky 18/6, Simon Zs., Howkins 11/3, Stankovics 4. Csere:Zsovár13/9, Wéninger 2, Licskai 5/3, Tetemondova 7, Böröndy 2, Kuttor 2. Edző: Igor Polenek
Gáll Tamás: – Ezen a mérkőzésen érvényesült a papírforma. Különös jelentősége számunkra már nem volt a találkozónak, jó folytatást kívánok a soproniaknak.
Igor Polenek: – A szezonban ez volt az 51. tétmérkőzésünk, és minden találkozón nem lehet csúcsformában játszani. Annak örülök, hogy 2–0-val jutottunk a négy közé s van időnk felkészülni a következő összecsapásra.
A folytatásban szerdán már a 5-8.helyért folyóküzdelemben a Szekszárd vendégeként lépnek pályára a lányok.
pity






























