A Pécs az Pécs!
2012. február 18.
Szerettünk volna bravúrt elérni, de ez csak ábránd marad, mivel a Pécs hazai pályán újfent bizonyította, hogy jó csapat. Csapatunk két negyeden át tartotta a lépést a baranyaiakkal, majd Quigley és Murphy hathatós közreműködésével eldőlt a találkozó sorsa.

Az első negyedben felváltva estek a kosarak. Mindkét csapat próbálta elcsípni a ritmust, de a sok pontatlanság miatt ez egyiküknek sem sikerült. Csapatunk a negyed közepén még vezetett is Zsovár Orsi duplája után 13-12-re. A negyed végére rendezte sorait a hazai csapat és négypontos előnyt kovácsoltak össze Raksányiék  (22-18).

A második etapban ott folytatták a csapatok ahol az elsőben abbahagyták. Hibák sokasága után állandósult a 4-6 pontos hazai előny. Csapatunk próbált közelebb kerülni a vendéglátónkhoz, de egyszerű helyzetekben is megremegtek a kezek. Ezt természetesen kihasználta a Pécs és a félidőre tízpontos előny tudatában mehettek pihenni (39-29).

A harmadik játékrész elején beragadt a zalai gépezet és ezt kihasználták a hazaiak, főleg Quigley távoli dobásainak köszönhetően hamar eldöntötte a mérkőzést a Pécs. A negyed végére kiengedtek kicsit a hazaiak így faragni tudtunk a hátrányunkból és nem húsz, csak 13 lett a negyed vége (63-50).

A negyedik negyed elejét újra megnyomták a pécsiek és könnyedé növelték előnyüket, Csapatunk elfáradt és magabiztos hazai siker lett a vége. Így a zalaegerszegi mérkőzéshez hasonlóan, hazai pályán is magabiztosan győzte le csapatunkat a Pécs. Így a megállapítás teljesen érvényes: A Pécs az Pécs!

Pécs 2010-ZTE NKK  91-68. (22-18, 17-11,  24-21, 28-18)

Pécs:  Raksányi (10/3), Sarok (11/3), Quigley (18/6), Horváth L. (6), Murphy (22). Csere: Török (5), Laczi (10/3), Szamosi (7), Pénzes (2), Balla (-). Edző: Zeljko Dokic.

ZTE NKK: Bukovszki (12/6), Zsovár (17/9), Vida (13/3), Szélesy (10), Horváth Zs. (2). Csere: Czukor (8), Szalay (4), Ambrus Sz. (2). Edző: Gáll Tamás.

Gáll Tamás: Sajnálom, hogy nem tudtunk olyan mérkőzést játszani, mint szerettem volna. A mutatott játékban most egy kicsit csalódtam, de  lényeges, hogy ez is az én csapatom.

Kedden újabb mérkőzés vár a csapatra, ekkor a Magyar Kupában a SMAFC vendégeként kell egy mérkőzésen kiharcolnunk a döntőbe jutást.

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#16 Péterfi Anna
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV