A megye legjobbjait díjazták
2018. január 17.

Hagyományosan az év elején tarja évértékelőjét és egyben díjkiosztó ünnepségét is a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség. Az Arany Bárány Hotel Téli kertjében immár 27. alkalommal gyűltek össze a vezetők, játékosok és családtagjaik. A moderátor szerepéi idén Bodrogi Csaba vállalta. Köszöntője után a megyei szövetség elnöke dr. Villányi Antal értékelte az évet. Kiemelte, hogy a sikerek mellett nagyon fontos volt, hogy a közönség visszatért a sportághoz. Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének főtitkára köszöntötte az egybegyűlteket és röviden visszatekintett a válogatott és a 3x3-as sikerekre. A díjátadóra nem jött üres kézzel. Az MKOSZ az elmúlt évben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját és ezen alkalomból a szövetség elismeréseket is átadott azoknak, akik sokat tettek a sportág fejlődéséért. A jeles alkalomkor nem lehetett jelen dr. Villányi Antal, ám a főtitkár örömmel adta át az elismerést. Majd egy újabb elismerést is átadott a megyei szövetség elnökének, ami az amatőr sportért végzett 56 éves megyei munkájának az elismerése, azaz Zala Megye Kosárlabda Sportjáért Érdemrend gyémánt fokozata.

Ezt követően Velkey Péter, a város részéről köszöntötte a díjátadó résztvevőit. A hivatalos rész után a díjátadó következett, ahol a 2017-es év legjobbjait köszöntötték és ismerték el. 

Az év legjobb női utánpótlás játékosa: Kovács Georgina (Zalaegerszegi Kosárlabda TE).


Az év legjobb női felnőtt játékosa: Hegedüs-Őri Györgyi (ZTE NKK).

További díjazottak:
Az év legjobb férfi utánpótlás játékosa: Kovács Benedek (Zalakerámia-ZTE KK).
Az év legjobb férfi felnőtt játékosa: Szabó Zsolt (Zalakerámia-ZTE KK).
Az év legeredményesebb edzője: Bencze Tamás (Zalakerámia-ZTE KK).
A Megyei Bajnokság legjobb játékosa: Hoffmann Balázs (Egerszegi KK).
A „Kosárlabdáért Zala Megyében”: Pásztor Géza (ZMKSZ Tiszteletbeli elnök).

Gratulálunk a díjazottaknak!

2018. január 17. ZTE NKK / 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#0 Balogh Viktória
#55 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#22 Bartáky Panka
#6 Csalló Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#17 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV