A MAFC otthonában nem sikerült a bravúr
2025. november 16.

Felnőtt együttesünk a hatodik fordulóban Budapestre látogatott, ahol sérülések és betegségek miatt mindössze kilenc játékos állt rendelkezésünkre. 

MAFC – ZTE NKK 65–49 (12–13, 18–7, 13–16, 22–13)
Budapest, Camugo SportLab, 50 néző, Játékvezetők: Kiss, Horváth

MAFC: Óházy 18/3, Kerekes 6, Horváth E. 13/6, Kurucz 3/3, Tóth 2. Csere: Labancz 9, Kovács –, Horváth J. 10, Németh 2, Géczi –. Edző: Weisz Miklós.

ZTE NKK: Bartáky 4, Gombkötő 15/9, Szakonyi-Nagy 2, Kiss 2, Horváth Fr. 19. Csere: Balogh 2, Kovács C. 5, Kocsárdi –, Péterfi –. Edző: Rózsás Gábor.

A találkozó első perceitől látszott, hogy a hideg csarnok és a szűk rotáció megnehezíti a dolgunkat: mindkét gárda sok hibával játszott, a vezetés pedig folyamatosan vándorolt a felek között. Az első negyed végén egy ponttal mi álltunk jobban (12–13). A második játékrész elején még tartottuk minimális előnyünket (17–18), azonban több eladott labdát is könyörtelenül megbüntetett a MAFC, amely egy 10–0-s futással átvette az irányítást. A támadójátékunk görcsössé vált, több mint öt perc alatt mindössze két pontot szereztünk büntetőkből (30–20). A félidő vége előtt tovább nehezítette helyzetünket, hogy Péterfi Anna térdsérülést szenvedett, így még tovább szűkült a rotáció.

A nagyszünet után azonban remekül reagáltak a lányok: védekezésünk határozottabbá vált, támadásban pedig egyszerűbb, gyorsabb megoldásokat választottunk. Ennek köszönhetően néhány perc alatt visszakapaszkodtunk, és újra nyílttá tettük a találkozót (37–34). A MAFC azonban rendre megtalálta a válaszokat, sokszor a mi hibáinkból élve. A küzdeni akarásra nem lehetett panasz, játékosaink mindent kiadtak magukból. A záró negyedben még mindig volt esélyünk felzárkózni (51–45), de az utolsó percekben mentálisan elfáradt a csapat, és a hibák sorozata eldöntötte a mérkőzést. A végjátékban a MAFC növelni tudta előnyét, így nem sikerült idegenben bravúrt elérnünk.

 Rózsás Gábor:
– Gratulálok a MAFC csapatának a győzelemhez! Sajnos egy rendkívül alacsony színvonalú mérkőzést játszottunk, mindkét fél rengeteget hibázott, és gyenge dobóformát mutatott. Az ellenfél a lepattanókban és a büntetőzésben is felülmúlt minket, ezek döntötték el a találkozót. Külön ki kell emelnem saját nevelésű játékosunkat, Óházy Juliannát, aki kiváló teljesítményt nyújtott a MAFC színeiben.

2025. november 16. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#1 Gombkötő Lili
#17 Kiss Virág
#16 Péterfi Anna
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#55 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#5 Török Kata
#0 Balogh Viktória
#28 Szabó Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV