A legjobbak között serdülő csapatunk
2023. február 08.

Szép sikert ért el U14-es csapatunk a Főtábla Selejtezőn, ahol négyes csoportját megnyerve első körben jutott a Főtáblára (országos 1-16), ami egyben már legalább B döntőt jelent. Gellérné Gulyás Ildikó edző beszámolója.

Első meccsünket a bajaiakkal játszottuk, akik eddig a felsőházban játszottak, ahol azonban több súlyos vereséget begyűjtve, nyeretlenül zárták a sorozatot. Agresszív, szoros védekezést kértem a lányoktól, és azt, hogy minden labdáért küzdjenek, harcoljanak meg. Ezt a feladatot tökéletesen meg is oldotta csapatom, a jó védekezésektől pedig lendületet kapva szép gyorsindításokból sok pontot dobva már az első negyedet 26 pontos előnnyel zártuk. A későbbiekben kicsit nagyobb ellenállást tanúsított ellenfelünk, de az első negyedbeli játékunkkal sikerült őket megtörni, kulcsjátékosaikat váltott emberekkel védve megnehezítettük a pontszerzésüket, sokkal több lepattanót szereztünk, és ugyan kisebb mértékben, de folyamatosan növeltük előnyünket még úgy is, hogy mindenki sok játéklehetőséget kapott.

Bajai NKK – ZKTE 56 : 96 (9:35, 17:22, 18:20, 12:19)
ZKTE: Szőke Dorka 23, Németh Léna 21, Pintér Viola 17, Sonkoly Panna 8, Szabó Jázmin 6, Baksa Jázmin 5, Molnár-Oravecz Ada 4, Banitz Boróka 4, Kutak Abigél 3, Németh Rebeka 3, Szabó Anna 2, Szabó Fanni.

Szokatlan időben, este hétkor léptünk újra pályára a Török Flóris Törekvés csapata ellen. Láttuk, hogy itt nehezebb dolgunk lesz, sokrétűbb, erőszakosabb csapattal állunk szemben, mint a Baja. Meglepő, a korosztályos szabályoknak szerintem nem éppen megfelelő védekezést kaptunk, a labdás emberünket folyamatosan két, időnként három ember támadta, és igyekezett becsapdázni. Nagyon megszenvedtünk a labdafelhozással, sok labdát el is adtunk, mire ráéreztünk, hogy passzokkal, helyezkedéssel akár emberfölényes ziccereket is dobhatunk ez ellen. Amikor ez kétszer-háromszor sikerült, ellenfelünk feladta ezt a taktikát. Innentől kicsit könnyebbé vált a dolgunk, a védekezésünkön nem lazítottunk, a harmadik negyedben pedig a dobószázalékunk is feljavult, ami meghozta a megnyugtató vezetést.

Török F. Törekvés – ZKTE 49: 67 (15:15, 13:15, 11:23, 10:14)

ZKTE: Németh Rebeka 17, Pintér Viola 14, Molnár-Oravecz Ada 8, Németh Léna 6, Szabó Anna 5, Baksa Jázmin 5, Szabó Jázmin 4, Szőke Dorka 4, Banitz Boróka 2, Sonkoly Panna 2, Kutak Abigél, Szabó Fanni

Vasárnap a hazaiak ellen már úgy léphettünk pályára, hogy a csoportelsőség már biztos volt az eredménytől függetlenül. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem akartunk nyerni, sőt kötelezően elvárható volt. Könnyebbséget jelentett, hogy nem volt rajtunk nyomás a tét miatt, viszont ugyanez veszélyes is, mert okozhat lanyhuló koncentrációt, kevésbé odaadó játékot. Erre figyelmeztettem játékosaimat, és elsősorban ugyanolyan hozzáállást, és koncentráltságot kértem tőlük, mint ahogy azt az előző nap tették. Ezt sikerült is megvalósítani, kiütközött a két csapat közötti különbség, és ez a nagyarányú győzelem, időnként örömjátékkal fűszerezve méltó befejezése volt ennek a tornának.

ZKTE – MVM-OSE Amazonok 90 : 32 (15:7, 28:11, 19:11, 28:3)
ZKTE: Pintér Viola 25, Baksa Jázmin 13, Németh Léna 11, Molnár-Oravecz Ada 9, Szőke Dorka 8, Német Rebeka 6, Szabó Fanni 6, Banitz Boróka 4, Sonkoly Panna 4, Szabó Anna 2, Szabó Jázmin 2, Kutak Abigél

Gellérné Gulyás Ildikó: -Mostanában sokat veszekedtem játékosaimmal, a nem kellően odaadó, kicsit langyos, félgőzös hozzáállás miatt. Úgy látszik nem volt hiába, mert ezen a tornán pont ebben nyújtottak maximumot. Ezen kívül nagyon pozitív volt az, hogy nem egy-két embernek kellett a „hátán cipelnie” a csapatot, hanem mindenki a tőle telhető maximumot hozta sokat hozzátéve ezzel a győzelmekhez. Igazi csapatként, első körből jutottunk a főtáblára! Minden dicséretet megérdemelnek a lányok. Gratulálok! Csak így tovább!

Bravó csajok!

2023. február 8. ZKTE
 

Következő mérkőzés
Törekvés SE
Törekvés SE
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. 05. 11. 14:00

Kocsis Sándor Sportközpont

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
Törekvés SE
67
::
:
ZTE NKK
71
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#21 Jagodics Lilla
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#15 Óházy Julianna
#20 Szórád Anna
#10 Horváth Fruzsina
#11 Kocsárdi Réka
#30 Péterfi Anna
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#7 Csalló Jázmin
#13 Ács Alexandra
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg