A Győr ma az ellenfél
2011. január 26.
Sok idő nem volt a pihenésre a lányoknak a szombati budapesti mérkőzés óta, ma már a dobogóesélyes Seat Lami Véd Győr otthonában lépnek pályára.

A csapat jó formáját bizonyítja , hogy könnyedén sikerült legyőznünk a BEAC - Újbuda csapatát a hétvégi fordulóban. Fontos volt , hogy a kulcsjátékosok rápihenhettek erre a mai mérkőzésre.

A Győr az Európa Kupában is érdekelt volt, de a Nantes csapata már túl nagy falat volt Tapodi mester csapatának. Csapatuk hivatalos honlapján a beharangozóban Englert és Carson hiányát emlitik. Mindkét játékos sérüléssel bajlódik.

Nekünk ezeket is figyelmen kívül kell hagynunk és csak a mérkőzésre, és az aktuálisan pályára lépő csapatra kell koncentrálnunk. A GYőr nem rossz csapat és a hiányzók nélkül is a mérkőzés esélyese.

Gáll Tamást a mérkőzést megelőzően kérdeztem a győri túráról:

- A Ferencváros vasárnapi sikerével oda-vissza megverte a Szegedet, s ezzel lépéselőnybe került velünk szemben is Valószínű, hogy az FTC-t már nem tudjuk megelőzni, pontosabban ez csak akkor sikerülhet, ha valamelyik mögöttünk lévő csapat esetleg bravúrgyőzelmet ér el vele szemben. De most fontosabb a soron következő mérkőzés. A hazai összecsapáson szoros mérkőzésen maradtunk alúl a győriekkel szemben. Most jó passzban vagyunk és szeretnénk újból egy jó és szoros mérkőzést játszani velük. A z esélyesebbek persze a hazaiak, de szeretnénk néhány negyedet megnyerni ellenük. Küzdeni fogunk mert a nagyok közül talán ők akik verhetőek. Elég sűrű a programunk, nem szeretném ha valaki megsérülne a csapatból. Szombaton a Vasas  vár ránk idehaza, másnap délelőtt szintén a Vasassal kupameccset játszunk. Jó mérkőzésre számítok mi mindent elkövetünk majd a jó eredményért.

A mérkőzés időpontja: 

SEAT Lami Véd Győr - ZTE NKK        

2011. január 26. 18:00      

Játékvezetők: Forrai Sámuel. Tóth Kálmán. (Heisig József)

A mérkőzst a Zalasport.hu élőben közvetíti!

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. május 2. 14:00

Ostoros Károly Csarnok

Előző mérkőzés
BEAC Újbuda
76
::
:
ZTE NKK
51
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#28 Szabó Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic