A divízióba jutott az U20-as válogatott
2014. július 20.
Sikerült a lányoknak elérni a kitűzött célt

Szófiában rendezték idén a női kosarasok U 20-as B diviziós Európa bajnokságát. A magyar csapatot, a zalaegerszegi lányokat is irányító Gáll Tamás készítette fel és vitte a bulgáriai kontinenstornára. A csapat célja a magasabb osztályba való visszajutás volt. A tornán tíz csapat versengett a három feljutó helyért, körmérkőzéses rendszerben. A mieink az első mérkőzésükön a később torna győztes német válogatottól kaptak ki, majd a soron következő nyolc mérkőzésükön nem találtak legyőzőre. Így a második helyen végezve visszajutottak a legjobbak közé.

A csapat szerepléséről Gáll Tamás elmondta:
-    Elégedett vagyok a lányokkal, hiszen kihozták magukból a maximumot. Azokat az erényeket csillogtatták a játékosok, amiket a felkészülés alatt is. Jól védekeztünk, sok könnyű kosarat szereztünk, többször sikerült mérkőzéseken belül a ritmusváltás védekezésben és támadásban is.  Három fontos számadat is tükrözi a sikerünket, ugyanis a tíz csapat közül mi dobtuk a legtöbb pontot, mi szereztük a legtöbb labdát és a kispadról a mi játékosaink voltak a legeredményesebbek. Ez igazi csapatsiker volt, amiért gratulálok a lányoknak. 

A csapat munkáját technikai vezetőként Török Róbert segítette a gyúrói feladatokat pedig Boronyák Róbert látta el. A torna legjobb ötösébe a magyar válogatottból Szamosi Amadeát és Nagy Dórát is beválasztották. 

pity

 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#5 Kovács Cintia
#28 Szabó Jázmin
#4 Bors Anna Zoé
#23 Molnár-Oravecz Ada
#14 Bagó-Kovács Georgina
#24 Kutak Abigél
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#16 Péterfi Anna
#13 Ács Alexandra
#17 Balázs Kitti
#18 Horváth Zsófia Mara
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions