A bajnoknál kezdjük az újévet
2013. január 05.
Két hét szünet után újra pattog a labda a bajnokságban.

 

Szép ajándékkal szolgáltak a lányok az ünnepek előtt, amikor is nagyszerű játékkal legyőzték a PEAC Pécs csapatát. Az ünnepek elteltével (már karácsony és szilveszter között) egyfajta mini alapozáson vettek részt a lányok, ráhangolódásképpen az előttük álló feladatokra. A feladat nem könnyű, hiszen vasárnap a bajnoki címvédő Hat Argo Uni Győr otthonában kezdjük a 2013-as évet. 
 
Remélem, emlékeznek még október végére, maikor hazai pályán nagy csatában, a bajnokságban nekünk sikerült először megvernünk a bajnokot (66-58). 
 
Emlékezetes mérkőzés volt, viszont a mostani egészen más lesz. A győriek hazai pályán erősek, habár ők is rapszodikus képet mutatnak. A szakújságírók szerint is ez a forduló rangadója. A vendéglátóink számára igazi mumus lettünk és talán egy kicsit tartanak is ettől a mérkőzéstől, habár az esélyesség terhe az ő vállukat nyomja. De győztünk mi már Győrben és a lányok most is mindent megtesznek majd a siker érdekében. 
Gáll Tamás két komolyabb sérülttel számolhat. Szalay Virág és Vida Anna is még tavalyról hozta át sérülését. A játékuk csak vasárnap dől majd el.
 
 
A mérkőzés időpontja: 
HAT-AGRO Uni Győr - ZTE NKK 
 
Győr Egyetemi csarnok, 2013. január 6. 18.00
 
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Gorka Szabolcs, Balog György (Gincsai János dr.)
 
Hajrá lányok, hajrá ZTE!
 
Pity
Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#17 Kiss Virág
#0 Balogh Viktória
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#1 Gombkötő Lili
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV