A bajnokhoz látogatunk
2011. november 25.
A tavalyi szezon győzteséhez látogat csapatunk szombaton, amely találkozót a tabellára nézve joggal nevezhetnénk rangadónak. A Sopron veretlenül áll az élen, míg csapatunk már két vereségnél tart, amelyek közül az egyik azért egy kicsit fájó.

Az Uniqa Euroleasing Sopronnal a felkészülés során többször találkoztunk.  A saját rendezésű Krasznai Tornán szoros mérkőzést vívott a két csapat egymás ellen.  A realitás mégis azt mondja, hogy a bajnok az abszolút esélyes a találkozón.Érdekessége a mérkőzésnek, hogy a két csapat szakvezetője együtt dolgozott a válogatottnál nyáron, most viszont egymás elle kell küzdeniük.

Persze ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel kel a pályára felmenni, sőt jó lenne látni azt a tüzet a lányokban, amit a szezon kezdetén, vagy az előző szezonban láthattunk tőlük.  A lendületünk a Vasas ellen megtört és az óta is csak nyomokban látható az a küzdeni tudás és csapatmunka, ami a csapatunkat jellemezte. A Sopron ellen felszabadultan kell játszani, hiszen a hazaiaknak van vesztenivalója. Gyors, határozott játékkal és jó védekezéssel egy szoros mérkőzés kerekedhet szombaton a hűség városában.  Az elejétől úgy kell kimenni a pályára, hogy érezze az ellenfél ma győzni jöttünk! Több játékostól is várjuk még a jó játékot.

Ezért hajrá Lányok, hajrá ZTE!

A mérkőzés időpontja:
Uniqa Euroleasing Sopron - ZTE NKK

2011. november 26 18.00  MKB Aréna , Sopron

Játékvezetők: Cziffra Csaba, Gorka Szabolcs, Németh András, (Ell: Görgényi Miklós)

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#16 Péterfi Anna
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#22 Bartáky Panka
#55 Kovács Cintia
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV