Máris itt a középszakasz
2013. január 26.
Ma ismét a fővárosi piros-fehéreket látjuk vendégül. Szeretnénk egy jó startot venni a következő időszakra, hogy a következő tíz mérkőzésen jó ritmusban, jó játékkal harcolhassuk ki a az első négybe jutás esélyét!

helyszín lesz ugyanaz, de a mai napon egy jobb formát hozunk, mint legutóbbi meccsünkön. Szerencsére azóta sérüléseink is kicsit rendbe jöttek és így most hosszú idő után újra teljes létszámban léphetünk pályára! 

Tehát a mai az első meccs a tíz mérkőzéses középszakaszból, ahol az alapszakasz 5-10. helyezett csapatai fognak újra megmérkőzni egymással, hazai pályán és idegenben. Így nem lesznek új, ismeretlen ellenfelek, de a hírekből úgy tűnik, hogy elég sok csapat új játékost igazolt és talán még fognak is. A maradék, első négy csapat nagyobb utazásokkal a Szlovák bajnokság első négy helyezettjével fog összecsapni oda-visszavágón, tehát ők kevesebb mérkőzést tudhatnak a bajnokság ezen szakaszán. A középszakasz végén a csapatok egy része újra „összefut” majd pár meccsre, hogy a végső „final four” kialakuljon. 

Természetesen, az végső harcokban továbbra is szeretnénk majd az első négyben lenni, de most először ide kell koncentrálnunk! Minden meccs fontos lesz, hiszen, mivel továbbra is két helyért küzdenek a csapatok, hogy a top négybe kerüljenek, így kemény meccsekre számíthatunk! 

A mai meccsel jó lenne megadni az alaphangot erre a szakaszra és hazai közönség előtt egy jó ritmusú, jó hangulatú meccset játszani! Fontos lesz, hogy a legutóbbi meccsünkkel ellentétben, koncentrálva és agresszívan kezdjük a meccset. Nem lehet kérdés, hogy a mai meccse a győzelem a cél, de az sem mindegy, hogy milyen! 

Ma ismét dupla meccs lesz a Sportcsarnokban, így remélem minél több szurkoló lesz már kint a mi mérkőzésünkön is és ez egy jó „bemelegítés” lehet a hangszálaiknak a Fiúk meccsére! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. Találkozunk a csarnokban délután! Hajrá, Zalaegerszeg! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Horváth Zsófi

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#16 Péterfi Anna
#0 Balogh Viktória
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions