Irány Szekszárd, győzelemre fel!
2013. december 21.
Az év utolsó mérkőzésén a tolnai megyeszékhelyre utazunk és a szekszárdi lányok otthonában próbálunk egyfontos győzelmet kiharcolni!

Kedves Olvasók!

Eljött szezonunk utolsó mérkőzése, amit sajnos idegenben kell lejátszani és így már nem találkozhatunk a szurkolóinkkal, hogy elköszönjünk az idei évre!

Ma Szekszárdra utazunk, hogy lejátsszuk a 3. mérkőzést ebben a körben. Eddig egy győzelemmel és egy vereséggel állunk, de mivel ebből a csoportból csak az első három csapat fog a felsőházhoz csatlakozni a rájátszáshoz, így ez a mérkőzés (is) nagyon fontos. Ahhoz, hogy minél jobb esélyekkel pályázzunk annak a három helynek egyikére, nagy segítség lenne ha idegenben is  tudnánk győzelmet szerezni.

Az elmúlt héten két mérkőzést is játszottunk, mindkettőt az MTK csapatával és sajnos mindkettőt vereséggel zártuk. Az utóbbi a Hepp Kupa keretében zajlott és ezzel a mérkőzéssel búcsúztunk is a további csatározásoktól.

Ezek viszont a múlt képei és nagyon fontos, hogy ma csak a jelenre koncentráljunk! A szekszárdi együttessel is több mérkőzést játszottunk már, győzelmek, vereségek vegyesen, de egy biztos a két csapat jól ismeri egymást! Nagy újdonságok valószínű a mai összecsapáson sem lesznek!

A hetünk kicsit eltérően alakult a szokásostól, mivel még kedden meccset játszottunk, így a szerdai nap pihenéssel, regenerálódással telt. Csütörtök, pénteken viszont 2-2 edzésünk volt és ezeken természetesen már 100 %-ban a Szekszárdra való készülődéssel telt! A szokásos videózás, statisztika, figurák és játékosok tanulmányozása.

A csapatedzéseink jól sikerültek és remélem, ebből át tudunk vinni valamennyit a mérkőzésre!  A saját játékunk mellett fontos lesz, hogy a megbeszélt védekezéseket jól csináljuk. Az ellenfél kulcsjátékosaira is nagyon kell figyelnünk, mindig tudnunk kell merre vannak, hiszen több olyan játékosa is van a mai ellenfelünknek, akik képesek bárhonnan kosarat dobni!

Fontos mérkőzés előtt állunk, csak úgy tudunk győzelmet kiharcolni ha teljes koncentrációval lépünk pályára és csapatként működünk 40 percen keresztül!

Ennyit a kosárlabdáról! wink Ami persze nagyon fontos, de a héten egy sokkal fontosabb esemény is történt, hiszen hétfőn megszületett Juca babája! smiley Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk nekik! heart

Kedves szurkolók, gondoljatok ma ránk és küldjetek kicsit a már sokszor emlegetett energiából! wink Remélem így, együtt meg tudjuk szerezni ezt a nagyon fontos győzelmet! smiley Hajrá, Lányok! yes

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#5 Török Kata
#0 Balogh Viktória
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#55 Kovács Cintia
#28 Szabó Jázmin
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions