Ezek is mi vagyunk! - Horváth Zsófi blogja
2012. november 10.
Csapatunk újra idegenben lép pályára és ismét megkísérli az első győzelmet begyűjteni vendégként. Horváth Zsófinak természetesen belő információi vannak a győzelem kulcsáról.

 

Ismét idegenbe indul csapatunk, hogy végre rátaláljon a jobb ritmusra „távol” a hazai pályától is. Sajnos eddig nem találjuk a fonalat, ellenfeleink otthonában, szomorú bizonyíték erre a múlt heti Sopron mérkőzés is! Bár nem kezdtük rosszul a mérkőzést, borzasztó dobószázalékkal játszottuk végig a meccset és így esélyünk sem volt megszorongatni a sokszoros bajnokot. Bár a vereség benne volt a meccsben, természetesen nem ilyen eredményre számítottunk mi sem és gondolom szurkolóink sem.
 
Ezért most itt is van a következő mérkőzés, hogy mindenkinek bizonyítsuk, hogy ennél azért mi jobb csapat vagyunk!
 
A fővárosba utazunk, a BSE csapatához, akik idén már okoztak kellemetlenséget több olyan csapatnak is, akik nyerni mentek oda. Nagy koncentrációval kell pályára lépnünk, hisz ellenfelünk biztos nem fog könnyen adni egy kosarat sem. A piros-fehérek szeretnek sok 1:1-gyel játszani és minden helyzetből dobóhelyzetet kreálni, még akkor is, ha más már azt gondolná az nem a megfelelő szög, pillanat, mozdulat. Több tapasztalt játékosuk is van, köztük a legnagyobb név Károlyi Andrea, aki sokszoros magyar válogatott és bár mostanában biztos nem a legjobb éveiben nyújtott formát mutatja, de rutinjával és jó kezével csak segítség lehet a városmajoriaknak. A Zalaegerszegen megfordult Sonyák Zita is fehérben lesz ma és mostanában jól irányítgatja a fővárosi csapatot. 
 
Bár a héten végig „idegenben” edzettünk, hisz a Sportcsarnokból ki voltunk szorítva, azért mégis új pályán játszunk ma. Mint ahogy már írtam, nem szabad félvállról vennünk ezt a meccset (sem), de szerintem jelenleg ezzel mindenki tisztában van a lányok közül. Természetesen ellenfelünkből felkészültünk, átnéztük a játékosokat és pár figurát, amit játszani szoktak. Ezek viszont csak támpontok, a lényeg a pályán fog eldőlni, ahol pontos támadásokat kell vezetnünk,mert biztos pörgős, kemény védekezéssel kerülünk szembe és a másik oldalon nekünk kell keményebbnek lennünk és nem engedni könnyű kosarakat az „ellennek”!
 
Mindenféleképpen nyerni megyünk Budapestre, szerintem szép meccset senki sem vár, de a lényeg úgyis a végeredmény lesz. Számunkra most nagyon fontos, hogy magunknak is bebizonyítsuk, hogy idegenben is tudunk nyerni, hiszen a továbbiakban is nagyon fontos „külhoni” meccseink lesznek és nem mindegy milyen gondolatokkal vágunk neki, ennek a következő szakasznak a bajnokságban. 
 
Tehát akkor buszra fel és irány a nagyváros! A kék-fehérek ezen a hétvégén, fiúk és lányok egyaránt távol játszanak a hazai környezettől, de szurkolóink támogatása mindig fontos! Ahogy a Fiúk weboldalán olvashattuk, szombaton, Szegeden szeretnének szebben szerepelni…….mi ugyanezt Budapesten tennénk!
 
Hajrá, Zalaegerszeg! 
 
Horváth Zsófi
 
Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#5 Török Kata
#0 Balogh Viktória
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#55 Kovács Cintia
#28 Szabó Jázmin
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions