A nyolcba jutás a cél!
2013. január 29.
Az elmúlt évek "szokásához" híven szeretnénk most is bejutni a Magyar Kupa négyes döntőjébe! Nagy csata vár ránk Diósgyőrben, amivel megtehetjük az első lépést az áhított cél felé.

Magyar Kupa visszavágóra készülünk, a Diósgyőr csapat ellen. Mostantól sűrűbb program áll előttünk, mint eddig. A heti egy meccses menetrend helyett, most felváltva lesznek hét közi és hétvégi összecsapások.

Az előző két meccsünk ugyan mindkettő nagyobb különbségű győzelmet hozott, nem voltak a legjobb ritmusúak. Persze a lényeg a győzelem volt és ez megvan. Így a középszakaszt sikerült pozitív mérkőzéssel kezdeni és remélhetőleg a folytatásban is ilyenek következnek.

Most a Magyar Kupa nyolcba jutásért kell megküzdenünk a miskolci gárdával. A két összecsapásos párharcot itthon kezdtük és a kis létszámunk ellenére sikerült győzelmet aratnunk. Bár a mérkőzés végére eléggé elfáradtunk és a nagy különbség elég minimálisra „töpörödött”, de az öt pont is öt pont. Ez a plusz mellettünk áll a holnapi mérkőzés előtt!

Talán az is jó hír lehet, hogy most már teljes létszámban edzettünk jó párat. Remélhetőleg ez segít abban, hogy jobban érezzük az 5-5 elleni játékot és egymást is a pályán! Sok időnk ugyan nem volt gyakorolni, felkészülni erre a mérkőzésre, de remélhetőleg most fizikálisan már jobban fogjuk bírni a negyven percet és így nem kell attól tartanunk, hogy a végjátékra „elfogyunk”!

Természetesen bárhogy is nézzük nehéz mérkőzés előtt állunk! A nyomás ugyan nem rajtunk van első sorban, de ez az öt pont azért nem annyira sok! Nagyon kell koncentrálnunk, ahhoz, hogy ez ne csússzon ki a kezünkből már rögtön a mérkőzés elején! Biztos vagyok benne, hogy az ellenfelünk felkészült a játékunkból és kielemezte, hogy mi történt az előző mérkőzésen és mit kell másképp csinálniuk, hogy ne nekik kelljen futni az eredmény után! Ehhez persze nekünk is kell, hogy legyen pár szavunk és kemény játékkal, agresszív védekezéssel, pontos, jó ritmusú támadásokkal kell kosárlabdáznunk!

A lényeg, hogy az előző meccs pozitív pillanataival, gondolatával lépjünk pályára, azzal a tudattal, hogy húsz ponttal is tudtunk ez ellen a csapat ellen vezetni és idén már kétszer megvertük őket! Csapatként kell játszani és hinni, hogy ez újra sikerülhet! 

Nagy a tét, hiszen évek óta mindig ott vagyunk a Kupa négyes döntőjében és, hogy ez idén is meglegyen, most kell megtennünk az első lépést! Tudom, hogy a távolság nem nagyon engedi a szurkolóknak, hogy ott legyenek velünk a helyszínen, de várjuk a már párszor emlegetett energiákat! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. Biztos vagyok benne, hogy mindet jól tudjuk használni, talán pont az az egy pont kell majd még, vagy lepattanó! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Mérkőzésünk talán megtekinthető lesz az interneten, ezt sajnos nem tudom biztosra ígérni, de mindenkit várunk szeretettel a gép elé, szurkolni és ha más nem, remélem este nyolc fele már jó hírek lesznek olvashatóak! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. Hajrá, Lányok!!!

 

Horváth Zsófi

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#16 Péterfi Anna
#0 Balogh Viktória
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions